A megmentett bárányok

Tikkasztó hőség uralkodott az egész vidék felett. Akác-birtok juhai korán reggel elhagyták a biztonságot nyújtó karámot, és elindultak a legelőre máskor a fennsíkra friss füvet legelni. A forrásnál megpihentek, ahol friss vizet készített nekik a pásztor. Volt a nyájban egy kisbárány, akit Fürkésznek hívtak. Nevét a pásztortól kapta, mert mindent megnézett, megcsodált, ami az útjába került, és kíváncsi volt az őt körülvevő világra. Fürkésznek volt egy testvére, akit Csavargónak csúfoltak a többiek, az igazi nevére, már senki nem emlékezett, mert mindenki Csavargónak szólította. Ilyen volt a természete is, folyton elcsavargott a nyájtól. A pásztornak nagyon sok gondot okozott ez a bárány. Barátjával, Csintalannal mindenféle rosszaságot kitaláltak, és nem is sejtették, hogy ezzel nem csak magukat, hanem a nyájat és a pásztort is nagy bajba sodorhatják.

- Láttam valami érdekeset, ahogy tegnap hazafelé mentünk. – újságolta Csavargó barátjának.

- Megnézzük? - kérdezte Csintalan.

- Igen! Már el is terveztem, hogy lépjünk le, hogy senki ne vegyen észre. – mondta Csavargó, és suttogva folytatta tovább, hogy Fürkész meg ne hallja, mert épp a közelükben legelészett.

Fürkész rosszat sejtett, amikor meglátta Csavargót és Csintalant sugdolózni.

- Remélem, hogy nem keverednek valami bajba megint, inkább utánuk megyek, hogy figyelmeztessem őket a veszélyre. – gondolta Fürkész, és óvatosan a két bárány után lopakodott.

Alkonyodott. A nyáj egy erdő mellett haladt el, az út másik oldalán egy szép kukoricás volt. Csavargó és Csintalan egy pillanat alatt eltűnt a kukoricásban, senki nem vette őket észre, csak Fürkész. Gyorsan utánuk ment.

- Na, mit szólsz, haver? Jó kis falatok ezek, ugye? – dicsekedett Csavargó, amint a zsenge kukoricát kezdték rágcsálni.

- És rajtunk kívül senki más nem tudja ezt! A többieket is jól rászedtük. De hogy megyünk haza? – kérdezte Csintalan ijedten.

- Ó, én ismerem jól az utat! – dicsekedett Csavargó.

Ekkor valami mozgást észleltek a közelükben. Tudták, hogy valaki még van a kukoricásban rajtuk kívül. De nem kellett sokat várjanak, hogy megtudják ki az. Fürkész bátran eléjük állt, majd azt kérdezte tőlük.

- Mit csináltok itt? Ti nem tudjátok, hogy szürkületkor nagyon veszélyes ilyen helyen lenni.

- Mit gondolsz, kis okos, ki bántana bennünket, még azt sem tudják, hogy itt vagyunk. – gúnyolódott Csavargó.

- A pásztor és a mamánk nem örülne, ha tudná, hogy hol vagyunk. – figyelmeztette őket Fürkész.

- Akkor fuss haza! Az anyuci meg a pásztor már nagyon vár. Fuss! – csúfolódott Csintalan.

Abbahagyták a beszélgetést, mert ismét valami megmozdult a kukoricásban. Hírtelen egy farkas ugrott Fürkészre. Csavargó és Csintalan egy pillanatra megdermedt, de amint meglátták, hogy a farkas Fürkészt véresre harapta, futásnak eredtek.

Ezalatt a nyáj hazaért a karámba, és a pásztor észrevette a 3 hiányzó bárányt. Elindult, hogy megkeresse őket. Még időben érkezett. Amint észrevette a farkast, ahogy Fürkészt harapdálja, hatalmasat ütött a farkas fejére, és az holtan esett össze. Fürkész ájultan feküdt a földön, bundája véres volt. A pásztor az ölébe vette, hazavitte, a vérző sebeit kitisztította, ezután elindult, hogy megkeresse Csavargót és Csintalant. Elfutottak, amikor a farkas megtámadta Fürkészt, de nem jutottak messzire. Csak szaladtak körbe-körbe, majd fáradtan rogytak a földre. A kukoricásban talált rájuk a pásztor. Őket is hazavitte, de nem mondott nekik semmit, nem is büntette meg. De a szemeiben szomorúságot és fájdalmat láttak.

Pár hét után Fürkész teljesen meggyógyult. Csavargó és Csintalan bocsánatot kért a pásztortól és Fürkésztől is, mégis sok idő kellett elteljen, hogy ez a két bajkeverő bárány megjavuljon. A pásztor jósága és szeretete megváltoztatta őket.