Hideg szél bujkált a fák kopasz ágai között. A rügyek óvatosan kezdtek kibújni, minden nap egy-egy kicsit, ahogy a nap sugarai kedvesen előcsalogatták őket a hosszú hideg tél után. Lassan tavaszodott ki.
A juhok Akác-birtokon türelmetlenül várakoztak az akolban, amikor egy melegebb tavaszi napon végre elindulhattak a frissen kizöldült legelőre. Volt a nyájban három kisbárány, ugyanannak az anyajuhnak a bárányai, de annyira különböztek egymástól, hogy mindenki csodálkozott rajtuk, hogy lehetnek testvérek.
A legnagyobb volt Szorgos, ő vigyázott a két kisebbre, mindig édesanyja körül szorgoskodott, és ha kellett rendre utasította a kisebbeket. Szerény volt a második bárány, sokszor időzött szótlanul a mezei virágok között, és csodálta őket, ilyenkor mindig eszébe jutott a világ Ura, a Teremtő, akiről sokat hallott már Vezértől a bölcs öreg kostól. Legjobban a Jó Pásztorról szóló történeteket szerette. Sokszor mindenről megfeledkezve Vezér mellé szegődött, és a Jó Pásztorról beszélgettek.
- Beszélj a nekem Róla, a Jó Pásztorról. Mondd el, amikor elment ez elveszett bárányt megkeresni. – mondta Szerény.
- Azt olyan sokszor elmondtam már neked. – válaszolta csendben az öreg Vezér.
- De ez a legkedvesebb történet, amit Róla mondtál. Mindig elképzelem, hogy én vagyok az elveszett bárány, és rám talál a Jó Pásztor, a karjaiba vesz, és magához ölel. Azt mondtad nekem, hogy Ő az országában van, de hol van az országa és hogy ment oda?
- Igaz, erről még nem beszéltem neked. Ülj ide mellém, és elmondom neked.
És az öreg kos beszélni kezdett arról, hogy a Jó Pásztort sokan nem szerették, és hogy megkínozták, és megölték, ártatlan volt. Ő volt a fizetség mindazért a rosszért, amit mi elkövettünk.
- Meghalt?- kérdezte döbbenten Szerény.
- Igen, meghalt. –válaszolta Vezér.
Épp folytatni akarta a történetet, amikor Szorgos elébük toppant.
- Gyere velem azonnal. Már megint semmittevéssel töltöd az idődet. Foltos nagyon beteg, velem kell gyere, gyógynövényt szedek, az talán segít rajta. – sürgette Szerényt.
Foltos volt a harmadik kisbárány, a testvérük. Kicsike volt még. És most beteg.
- Vajon mi lehet a baja? Szorgosnak igaza van, ha többet lettem volna vele, akkor talán nem betegedett volna meg. - töprengett magában Szerény.
Mire a gyógynövényekkel visszaértek, már a gazda és az orvos is ott állt Foltos mellett.
- Mi baja van, anya? – kérdezte Szerény.
- Nem tudom, már napok óta alig evett, és ma már lábra sem állt. – válaszolta a szomorú juh-mama, miközben próbálta elrejteni a könnyeit gyermekei elől.
Aznap este Szerény sírva feküdt le, bánkódott nagyon a testvére miatt, majd eszébe jutottak Vezér szavai is, hogy a Jó Pásztor meghalt.
- „Hát mégsem él az országában, és nem tud segíteni neki sem? És mi lesz most Foltossal is? Nem kérheti tőle, hogy gyógyítsa meg.” – ezek a kérdések kavarogtak kicsi fejében, és zokogni kezdett.
Szerény belealudt a sírásba. Nagy lármára ébredt. Az öreg Vezér is beteg lett. Szerény úgy érezte, hogy a kicsi szíve megszakad a bánattól. Vezér napról-napra gyengébb lett, Foltos állapota változatlan volt.
Amikor senki nem vette észre Szerény odasurrant Vezérhez, hogy lássa öreg barátját. Amikor az öreg kos meglátta a kis bárányt, minden erejét összeszedte és így biztatta.
- Ne szomorkodj miattam, hamarosan találkozom a Jó Pásztorral.
- De azt mondtad, hogy Ő meghalt. – mondta csodálkozva Szerény.
- Meghalt, de feltámadt, és visszament az országába. Él! Él! Él! – mondta egyre halkabban, de egyre ragyogóbb arccal Vezér.
Ezek voltak az öreg kos utolsó szavai. Szerény fájdalmat érzett, de ugyanakkor béke és öröm volt a szívében, mert a Jó Pásztor él. Visszament a testvéréhez. Szorgos épp gyógyfüvekkel próbálta etetni testvérét. Szerény odafeküdt jó szorosan Foltos mellé, és ezt suttogta a fülébe.
- Ne félj, mert a Jó Pásztor szeret téged, és kértem, hogy gyógyítson meg!
Napok múlva Foltos jobban lett, újra lábra tudott állni, jóízűen eszegette a gyógynövényeket, amiket Szorgos hűségesen hordott neki. Szerény el sem mozdult Foltos mellől, mindent elmondott neki, amit Vezértől hallott a Jó Pásztorról.
- Mondd el azt a történetet, amikor a Jó Pásztor megtalálja az elveszett bárányt. Nekem az a kedvenc történetem. – mondta ragyogó arccal Foltos.
- Nekem is az a legkedvesebb! – mondta mosolyogva Szerény, és magához ölelte a kis Foltost, ahogy a Jó Pásztor tette az elveszett báránnyal.
