Hova tűnt a világosság?

Beköszöntött a meleg ismét Kerek-erdőbe. A kismókusok vidáman ugrándoztak, a kisnyulak a fűben hancúroztak, a madarak ínyenc kukacfalatokat keresgéltek, a méhek virágól-virágra szálltak, a békák déltől a vízben hűsöltek. Minden állat megtalálta a kedvenc időtöltését.

Ez a nyári reggel is ugyanúgy kezdődött, mint a többi, mindenki tette a maga dolgát, de dél körül valami furcsa dolog történt.

Mókus Miki épp Tapsi Nyuszihoz ment látogatóba, amikor úgy tűnt neki, mintha hírtelen beesteledett volna.

- Ejnye! Mi történt, még nem is ebédeltem, hogy lett akkor mégis este. – tűnődött Mókus Miki.

- Ilyen hamar este van? Még ki sem pihentem magam! – mocorgott Uhu bácsi a tölgyfa ágán.

Voltak, akik azt hitték, hogy vihar közeledik, mert akkor szokott beborulni az ég, de most semmi nyoma sem volt a viharnak. A szél sem fújt, eső sem esett. Az állatok csodálkozva bámulták az eget, egyre sötétebb lett, és a nap is egyre fogyott. Olyan volt, mintha valami sötét árnyék egyre nagyobb darabot kanyarítana le belőle.

- Hova tűnt a világosság? – kérdezte sírva Bori borz, és szorosan az édesanyjához bújt.

Az állatok Uhu bácsihoz mentek, azt gondolták, hogy az öreg bölcs bagoly tudja, hogy mi történik. De tévedtek. Igaz, hogy Uhu bácsi sok mindent átélt már, de ilyet még ő sem látott soha.

Teljesen eltűnt a nap. Az állatok megrémültek, próbáltak otthonaikba hazatalálni, de olyan sötét volt, hogy semmit sem láttak. Botorkálva és tapogatózva tettek pár lépést, de haza nem találtak.

- Most mi lesz velünk, mama? – kérdezte sírva Bori borz.

- Nem tudom, kicsim. Várunk. – próbált nyugodtan válaszolni Borz-mama.

- Mire várunk? És mi lesz, ha nem lesz többet világosság? – zokogott Bori borz.

- Ne félj, gyermekem! A Nagy Király gondoskodik rólunk, és vigyáz ránk. – válaszolta Borz-mama.

Bori megnyugodott. Percek teltek el ebben a vaksötétben. Senki nem tudott egy lépést sem tenni sehova. Lassan újra láthatóvá vált minden. Amilyen gyorsan besötétedett, olyan gyorsan újra világosság lett. Az állatok a sötétség után csak hunyorogni tudtak a fényben.

Az állatok csak erről tudtak beszélni, és próbálták megtudni, hogy mi is történt, de senki nem tudta rá a választ. Néhány nap múlva egy Vándor róka érkezett Kerek-erdőbe. Hallotta, hogy mindenki a sötét napról beszél. Elcsodálkozott, hogy az állatok semmit sem tudnak arról, hogy mindez miért történt. Ő tudta a választ az állatok kérdéseire.

- Az, amit ti láttatok, az napfogyatkozás volt. A hold eltakarta a Napot, ezért lett sötét.

- Jaj, mi úgy megijedtünk! – mondta Mókus Miki.

- Nem kell félni, mert mindez csak pár percig tart, és olyan szépen látszott a Nap koronája.

- Mi, az égre sem mertünk nézni. – mondta Uhu bácsi.

- Hm! – sóhajtott a Vándor róka. – Tudjátok, mi jutott eszembe? Amikor a Nagy Király a földön járt, sokan nem akarták azt tenni, amit Ő tett, nem akartak rá nézni, rá figyelni, mint ahogy most ti sem néztétek a Nap koronáját. Ő a világ Világossága, Őrá lehet nézni, és tanulni tőle.

Nagy csend lett. A csendet Bori borz zavara meg.

- Én olyan akarok lenni, mint Ő.

A Vándor róka mosolygott, a többi állat bólogatott, mert egyet értettek a kicsi borzzal.