Hideg éjszaka volt. Az meleg istállóban az állatok összebújva aludtak volna, ha Szerényke a szamár időnként fel nem jajdult volna. Ő vemhes volt. És már nagyon közel volt az idő, hogy megszülessen a kis szamara. Egy idő után már senki sem tudott aludni, hanem feszülten várták a kis szamár érkezését.
- Amíg várakozunk, addig elmondok nektek egy történetet, ami velem történt meg, amikor kis bárány voltam. - mondta Gyapjas.
- Azt hiszem soha nem mondtam még nektek azt, hogy én Betlehemben születtem.
- Igazán? És hogy kerültél ide?- érdeklődött Bugri a szeleburdi kiskecske.
- Születésem után néhány nappal én is kimentem édesanyámmal és a nyájjal Betlehem mezejére. Nagyon szép volt. Szerettem ott élni. Nagyon sokat játszottam a többi kisbáránnyal. A pásztor is nagyon megszeretett. Nagyon sokat voltam mellette és az ölében. Éjszakánként összeterelték a nyájakat és a pásztorok is egy tűz köré ültek, és ott melegedtek, mert az éjszakák akkor is nagyon hidegek voltak, mint most. Hallottam, amint a pásztorok valakiről beszéltek. Akkor még nem tudtam, hogy ki is az. Mintha valamilyen nagyon fontos ember lenne, mert estéről-estére róla beszéltek, és arról, hogy meg kell érkezzen. Meg is kérdeztem a mamámtól, hogy ő tudja-e, hogy a pásztorok kit várnak ennyire. Nem tudta ő sem, csak azt mondta, hogy a pásztorok már rég várják, és most már hamarosan meg kell érkezzen, mert rég meg van ígérve az érkezése. Egyre kíváncsibb lettem.
Egy éjszaka valami furcsa, de szép dolog történt. Egyszer csak világos lett. Nem tudtuk hírtelen, hogy honnan jön a fény. Képzeljétek angyalok jelentek meg az égen, és énekeltek, és valakinek a születéséről beszéltek. Mi juhok nagyon megijedtünk. Miután eltűnt a nagy fény, a pásztorok felkeltek, és készülődni kezdtek. Engem az ölébe vett a pásztor és azt mondta, hogy engem magával visz. Örültem neki nagyon, csak arra nem gondoltam, hogy soha többet nem fogom látni a nyájamat, és a mamámat sem.
Elindultunk. Hamarosan meg is érkeztünk, és bementünk egy istállóba. Furcsa volt ez nekem. Most született és istállóban van? Nagyon aranyos kisgyermek feküdt a jászolban. Soha nem fogom elfelejteni a kedves arcát. De azt sem, amit a pásztor mondott, amikor letett a gyermek jászla mellé.
- Mit mondott? - érdeklődött Foltos, a kisborjú.
- A gyermek szüleinek mondta, hogy már nagyon régóta várta a gyermek születését. Ajándékot szeretett volna hozni, de nem volt értékesebb tulajdona, mint én, a legkedvesebb kisbáránya, így engem hozott el.
- Csak úgy odaadott a pásztorod?- kérdezte csodálkozva Szerényke.
- Igen. Akkor én sem értettem, hogy miért tette. Nagyon szomorú voltam miatta. De miután megtudtam, hogy ki is az a gyermek, nagyon boldog lettem. Istennek a Fia volt Ő. Az Ő ajándéka voltam. De nem sok ideig lehettem az Ő báránykája, mert el kellett, hogy adjanak, mert a gyermeket a szülei messzire kellett vigyék. Valaki nagyon haragudott az Ő születésének és meg akarta öletni. Nem tudom, hogy mi lett vele. Utána még többször eladta, és végül ide kerültem a mostani gazdánkhoz.
Ezt a történetet eddig senkinek sem mondtam el - fejezte be csendesen Gyapjas, és egy könnycsepp gördült végig az arcán.
Az istálló lakói elcsendesedtek. Senki sem kérdezett többet. Mindenki arra gondolt, hogy milyen jó is lehetett Isten Fiának az ajándéka lenni.
Az állatok örömmel várakoztak tovább Szerénykével.
