Kincskeresők

- Hahooo! Jó reggelt! Ébredjetek barátaim! – kiáltotta Móki, a kismókus.
 Kerek-erdő lakói hamar felkeltek és összegyűltek a nagy tölgyfánál, ami az erdő közepén volt. Móki fel is mászott a tölgyfa egyik ágára, hogy jól lássa és hallja mindenki, mert fontos bejelentenivalója volt. Az állatok feszülten és kíváncsian figyeltek. 
- Tudjátok, hogy Medve mamam nagyon beteg. Ahhoz, hogy meggyógyuljon, egy nagyon ritka növényt kell megkerenünk, ami az erdőtől nagyon messze
 terem. Megkeressük ezt a növényt? 
- Igen! – kiáltottak az erdő lakói .
  Móki elmagyarázta, hogy hol terem az a növény, hogy milyen veszélyes úton kell végigmenni, de az állatok összeszedték minden bátorságukat, és vállalták a nagy utat minden veszély ellenére. Még aznap mindenki hozzákezdett ennivalót gyűjteni az útra. Másnap korán reggel összegyűltek a nagy tölgyfánál. Ott voltak a mókusok, a rókák, a medvebocsok, a madarak, a pillangók, az őzikék, még a nyuszik sem hiányoztak. 
  Elindultak. Amikor kiértek az erdőből, akkor útjukat a Nagy-hegy irányába vették. Benéztek minden bokorba, mindenhova, hogy nem terem-e ott az a növény, amiből Medve mamának gyógyszert készíthetnek, de sehol sem találták. Továbbmentek. Hegyet-völgyet bejártak, de sehol nem találták a titokzatos növényt. Úgy keresték, mint valami kincset, ami nagyon el van rejtve, és egy titkos térkép segitségével lehetne csak megtalálni. 
  Egy nagyon veszélyes sziklához értek, ahol sok veszély leselkedett rájuk. Innen már csak egy néhányan mentek tovább. A pillangók és madarak felrepültek a Nagy-hegy csúcsára és ott megpillantották azt a ritka növényt, aminek a keresésére indultak. De túl gyengék voltak ahhoz, hogy gyökerestől kihúzzák. Örömmel repültek vissza a többiekhez és újságolták, hogy megtalálták.
- Megtaláltuk!- csicseregte Csicseri.
- De nem tudtuk leszedni, mert ahhoz mi gyengék vagyunk.- folytatta kissé szomorkás hangon Sugár, a kis pillangó.
- Akkor ti maradjatok itt Mackó, Lompos és én megmásszuk a sziklát és elhozzuk azt a növényt.
- Jó lesz!- egyeztek bele az állatok.
 Móki, Mackó és Lompos nekivágtak a hegycsúcsnak. Nagyon sokáig várták a többiek őket, már beesteledett, amikor a mókusok, a nyuszik, az őzikék, a madarak és a pillangók aggódni kezdtek Mókiért, Mackóért és Lomposért. Úgy döntöttek, hogy ha reggelig nem érnek vissza, akkor utánuk indulnak. 
  Megvirradt. Az állatok épp indulásra készen álltak, amikor Sugár meghozta a hírt, hogy a medvebocs, a mókuska és a kisróka már kapaszkodnak lefele a sziklafalon, kezükben a gyógynövény. Nagyon megörültek a jóhírnek. Már dél volt, amikor leértek a hegylábához, ahol a többi állat örömmel várt rájuk.
- Úgy féltünk, hogy valami bajotok történ.- mondta kissé megkönnyebülve Csicseri.
- Nagyon nehéz volt feljutni a hegycsúcsra, de a visszaút sem volt könnyebb. És amikor visszafele akartunk indulni, már besötétedett, úgy gondoltuk, jobb 
lesz, ha csak reggel indulunk vissza, nehogy valamelyikünk bajba kerüljön.
- Induljunk hazafelé.-javasolta Foltos, az őzike.
  Igy elindultak hazafelé. Nagyon megéheztek az úton, mert már minden ennivalójuk elfogyott. Csak amikor hazaértek, akkor látták, hogy elveszett Torkos, a legkisebb medvebocs. Visszaindultak, hogy megkeressék. Meg is találták az erdő szélén. Épp az egyik málnabokor tövénél ült és sírt. 
- Látod Torkos, így jár az, aki mindig a hasára gondol. Nem veszítettünk volna el, ha figyeltél volna ránk. Gyere, ne sírj már!
- Indulunk haza!!!- kiáltották el magukat az állatok. 
  Mindnyájan elindultak haza vidáman.