A falevél meséje

Csodás ősz köszöntött be Kerek-erdőbe. Minden csodaszép színben pompázott. Sárga, narancssárga, barna és rozsdavörös falevelek keringtek mindenhol.

   Az öreg tölgyfa levelei is lassan-lassan elköszöntek a fától, mert Szél úrfi sorba lekapkodta őket. A tölgyfa legmagasabb ágán lakott egy levél család: apa, anya és két levél-gyerek. Egyik reggel furcsán érezte magát, kicsit fázott, és, amikor a családtagjaira nézett elcsodálkozott.

-          Mitől lettetek ilyen sápattak? – kérdezte a kicsi falevél.

-          Mi történik a szomszédokkal, hova mennek? – kérdezte a másik levél-gyerek.

-          Igen, azt én is észrevettem, hogy egyre kevesebben vagyunk a fán. – mondta a kicsi.

-          Itt az ősz! – mondta levél-papa. – Megváltozik a színünk, mert nem süt már olyan erősen a nap, és Szél úrfi levisz mindenkit a fáról. De ott lent a fa alatt újra találkozunk.

  Másnap reggel megijedtek a kicsi levelek, amikor nem látták lavél-papát sehol sem.

-          Ne ijedjetek meg! Emlékezzetek, mint mondott tegnap édesapátok nektek. – bátorította az anyuka a kicsi leveleket.

Pár nap múlva az anyuka sem volt már a helyén. Hiába nyújtózkodtak a kicsi levelek, hogy lássák, ott lent merre vannak a szüleik, de nem látták őket, olyan sok levél volt már a földön.

-          Én fázom és félek! – mondta a kisebbik falevél a testvérének.

-          Gyere közelebb hozzám, bújjunk össze. – válaszolta a nagyobbik falevél.

Összebújtak. Úgy várták Szél úrfi érkezését, de nem kapta le őket a fáról még néhány napig. Ezalatt arról beszélgettek, hogy milyen lesz majd lent a fa alatt az avarban, a többi falevél között.

-          Fázom! Gyere közelebb! – nyöszörgött a kicsi falevél, de amikor kinyitotta a szemét, senkit nem látott az ágon maga körül. – Jaj, egyedül vagyok! –sírt a kicsi falevél.

Ahogy így sírdogált egyedül, Szél úrfi meghallotta és megsajnálta. Odaszaladt és lekapta őt is a fáról. Az ölében vitte le a többiek közé. Amint leért a földre, újra meglátta a testvérét és a szüleit. Összebújtak, s nem fáztak már.

Hamarosan egy sün család költözött a levél-takaró alá.

Soma bizonyít

   Színes ősz köszöntött Kerek-erdőre. Mindenki csodálta a színpompás erdőt, és egy kicsit büszkék is voltak az állatok a csodás otthonukra. Egyik reggel a tüskés família útra kelt, és mint a harci katonák meneteltek át az erdőn. Elől ment Sün-papa, őt követte Sün-mama, utánuk a Sün gyerekek: Sára, Samu és Soma. A hajnali fényben Uhu bácsi hunyorogva nézte, hogy hova menetel a Sün család, de annyira nem volt kíváncsi, hogy megkérdezze tőlük.

   A Szarka, aki mindent tudni akart, most sem akart lemaradni semmiről, ezért egy darabig titokban repült utánuk, majd egyszer csak rájuk rikácsolt.

-          Hova mentek?

   De válasz nem érkezett. Válasz helyett Sün-papa legyintett egyet, és folytatták tovább az útjukat. A Szarka visszafordult és azt kezdte híresztelni Kerek-erdőben, hogy a Sün család elköltözött az erdőből. A többiek csak találgatni tudták, hogy vajon mi lehet az oka a költözésüknek.

   Mindenki tudta Kerek-erdőben, hogy Sün Soma nagyon csintalan állat volt. Úgy mondják, hogy megváltozott, de kevesen voltak, akik ezt elhitték.[1] Somának nem volt könnyű az élete, mert mindenki azt várta tőle, hogy bizonyítsa a változást. Nem ment mindig olyan könnyen, ahogy sok kicsinek és nagynak sem megy olyan könnyen ma sem.

   Hova menetelt a Sün család? Ez volt mindenki kérdése, és választ senki sem kapott. Eltelt az a nap is, csak úgy, mint a többi. És így telt el a következő, és az az után következő nap is, míg egy késő délután a Sün család ismét felbukkant Kerek-erdőben. Elől jött Sün-papa, őt követte Sün-mama, utánuk a Sün gyerekek: Sára, Samu és… Hova lett Soma? A Szarkának erre is volt válasza.

-         „Biztos elhagyták útközben.” – gondolta magában, és már vitte is a hírt Kerek-erdő minden zeg-zugába.

   Erre a hírre Uhu bácsi is felkapta a fejét, de mivel nem volt kíváncsi természet, csak magában törte a fejét. Kérdezni már senki nem mert, tudták, Sün-papa csak legyintene egyet a válaszadás helyett. Nem volt bőbeszédű a Sün népség.

   Ez idő alatt messze Kerek-erdőtől Sün Soma egy fontos feladatot kapott. Távoli rokonaik nagy bajban voltak. A Sün rokonok egy másik erdőben éltek, és egy nap az egész család: szülők és a 12 sün gyerek csapdába esett és az emberek fogságába kerültek. Egy galamb hozta a hírt Kerek-erdőben élő Sün családnak, azért kelt útra az egész família, hogy segítsenek rajtuk. Kiszabadították a rokonokat, de a fogságot a Sün-anya és a 12 Sün-gyerek élte túl. Ki gondoskodik ezután annyi éhes szájról? Ki segít Sün-anyának a 12 rakoncátlan Sün-gyerek nevelésében? Ez nem volt kérdés, mert Sün Soma azonnal tudta, hogy itt az ideje, hogy bizonyítson. Azt is tudta, hogy a Nagy Király ezt várja el tőle. Soma ott maradt a rokonoknál. Újra felépítette a Sün-lakot. A nagyobb Sün-gyerekekkel elindult élelmet keresni télire. Nem volt könnyű feladat, annyi csintalan Sün-kölyköt nevelgetni. Soma olyan sokszor régi önmagára ismert, ahogy a rosszaságaikat látta.

-          „De jó, hogy meg lehet változni!” – Sóhajtott fel örömmel Soma.

   Mennyi panaszt és zúgolódást kellett hallgasson Soma a Sün-gyerekektől, amint a hegyre kapaszkodtak fel, hogy bejárják a gyümölcsösöket élelem után keresgélve.

   Még a tél beállta előtt Sün Sára és Sün Samu meglátogatták a rokonokat. Nagy volt az öröm az érkezésükkor, mert sok finomsággal megrakott kosarat hoztak magukkal. Nagy segítség volt Sün-anya számára Sün-Sára, különösen a kompótok elrakásánál. Samu pedig Somával együtt a 12 Sün-gyerek nevelésével és tanításával volt elfoglalva.

   Egy nap Sára és Samu odaállt Soma elé.

-         Nem is olyan nehéz a te dolgod, Soma. – jelentette ki magabiztosan Sára. – Úgy gondolom, hogy erre mi is képesek vagyunk Samuval, elvégre mi vagyunk az idősebbek.

Soma elcsodálkozott és elszomorodott, de hagyta, hogy Sára és Samu átvegye a helyét és a tennivalóit. Másnap káosz, rendetlenség uralkodott az egész Sün-lakban. A Sün-gyerekek nem engedelmeskedtek Sárának és Samunak, így ment egész héten. Sára és Samu szégyenkezve mentek Samuhoz, és kérték, hogy segítsen nekik rendet tenni.

-          Tévedtem, elismerem, kérlek, bocsáss meg! – mondta Sára.

-          Megtanultam, hogy ne irigykedjem másra. – folytatta Samu.

-         Nem könnyű feladat ezeket a kicsiket nevelni, vezetni, de a Nagy Király bízta őket rám, és minden nap erőt ad és segít nekem, hogy szeressem őket, és türelmes legyek velük. Nem haragszom rátok. – mondta Soma, és megölelte a testvéreit.

---

[1] Soma és a Jótündér című mesében erről olvashatsz.