Egy igaz barát

Sebesen folyt a hegyi patak Kerekerdon keresztul.Az allatok szerettek ide jonni. Az allatcsemetek azokon a faronkokon szerettek ugrandozni, amelyeket a hodok vagtak ki, es keresztbe raktak a patakon. Mindegyik faronk egy-egy hid volt.
Egy helyt a patak kozepen egy kis sziget volt, tele fuvekkel es kovekkel. amikor eljott a tavasz , ide ult ki a beke csalad apraja nagyja, es sutkereztek a napfenyben.
Breki volt a csalad legkisebb tagja.Breki sokat csavargott, igy ismerkedett meg az erdo allataival, es a patak lakoival. szeretett versenyezni a halakkal, ugrandozni a kis szigeten a tucskokkel.
Elt az erdoben egy kis eger is, akit Eleknek hivtak.O volt az eger csalad legrakoncatlanabb egere. Sokat feleselt a nagyoknak. Volt egy rossz szokasa, hogy a gyengebbeket mindig kinevette es csufolkodott veluk. Kulonosen Brekit nem szerette, csunyanak nevezte. sokszor elment Elek a patakpartra es bosszantotta Brekit, amikor az epp a kovon ult.
- Furcsa allat vagy te, hallod-e? A rendes allatok vagy a vizben vagy a szarazon elnek, de te se itt, se ott.
Breki csendben hallgatta es egy szot sem szolt, bar legszivesebben a vizbe lokte volna.
- Es milyen csunya vagy. Rancos es zold, mint egy fonnyadt falevel.- folytatta Elek.
Breki a vizbe ugrott es naem hallgatta tovabb Elek csufolodasat. Szomoruan uszott haza. Lefekudt, de nem aludt, mert nagyon bantotta mindaz, amit az eger mondott neki. Napokog ki sem ment a kis szigetre, hogy Elekkel ne is talalkozzon.
Par nap mulva hatalmas vihar kerekedett. A szel majdnem kicsavarta a kisebb fakat. Az erdo minden lakoja igyekezett biztonsagos helyre menni.
Elek is epp hazafele tartott.Egy faronkon is at kellett mennie. Mindenhol erosen kapaszkodott, hogy a szel fel ne kapja. Az eso is esni kezdett. mar majdnem atment a faronkon, amikor hirtelen megcsuszott es a patakba esett.
- Segitseg! Segitseg! - kialtotta.
Meghallotta ezt Breki, es ahogy csak birt elkezdett uszni abba az iranyba, ahonnan a kialtozast hallotta. Amikor meglatta Eleket elfelejtett minden rossz erzest, amit iranta erzett. Odauszott hozza es kimentette a vizbol. Nagy nehezen kiertek a partra. Elek ijedteben elszaladt, meg sem koszonte Brekinek, hogy megmentette az eletet.
Hazaert. Reszketve bebujt az agyaba. Nem tudott aludni. Allandoan arra gondolt, hogy epp az mentette meg, akit a legtobbet csufolt. Az is eszebe jutott, hogy baratai sincsenek, mert o azokat sem tudja megbecsulni.
Alig virradt meg reggel, amikor Elek kiugrott az agybol es a patakhoz futott.
- Breki! Breki! - kialtotta a kiseger.
- Itt vagyok. - valaszolta a vizbol felbukkano kisbeka.
- En szeretnem megkoszonni, hogy tegnap kimentettel a vizbol. Bocsass meg, hogy annyit csufoltalak.
- Nem haragszom. Igaz, sokszor szerettelek volna vizbedobni, de amikor tegnap ott lattalak, megsajnaltalak es megmentettelek.
- Miert tetted ezt?
- Mert szeretlek, es szeretnem, ha baratok lennenk.
- O, en ezt nem erdemlem meg. - mondta lehajtott fejjel az egerke.
Latta, hogy Breki oszinte hozza. Soha nem erzett meg ilyen boldogsagot, mert vegre neki is volt egy igaz baratja.