Az új családtag

  Nagy volt a készülődés a Molnár családban. Anya mézes pogácsát sütött, és finom vacsorát főzött, apa tűzifát hordott be, hogy estére begyújtsanak a kandallóba is. A három gyermek ajándékokat csomagolt a nagyszoba közepén ülve. Mindenki izgatott volt.
- Anya, vajon milyen lesz? – kérdezte Peti.
- Vajon örülni fog az ajándéknak? – folytatta Panni.
- A mézesz szütidet, édeszanya, biztosz szejetni fogja. – jelentette ki Marci vidáman. Marci szavain az egész család jót nevetett. Ő volt a legkisebb a családban, de ő hozta a legtöbb vidámságot is a családba. 
- Biztosan nagyon fog örülni az ajándékaitoknak. – válaszolta anya.
- Mesélj nekünk róla! – kérlelte Panni az édesanyját.
- Tudjátok, édesapátokkal elhatároztuk már nagyon régen, hogy a szeretet ünnepén mindig valakit megvendégelünk, olyat, akinek nincs családja, akivel ünnepeljen. Emlékeztek, hogy tavaly Ilonka néni töltötte velünk a karácsonyt. Most úgy gondoltuk, hogy egy árva gyermeket fogadunk be, és vele együtt ünnepeljük a karácsonyt. Remélem, hogy nagyon jól fogja érezni magát közöttünk. Hogy jól érezze magát, ahhoz nem elég az ajándék, és a mézes süti, kell a szeretetünk is. 
  A gyermekek vidáman bólogattak és megígérték, hogy mindent megtesznek, ami tőlük telik. 
- Aludhat a szobámban. – mondta Panni.
- Ihat a Micimackósz bögrémből. – ugrándozott Marci.
- Én, olvasok majd neki a Gyermekbibliámból. – ígérte Peti.
- Köszönöm, gyermekek! De tudnotok kell, hogy nem csak apa és én örülünk annak, hogy ti így várjátok őt, hanem Isten a legboldogabb. Most menjetek és rakjátok el a játékokat és az ajándékokat, mert apa már elindult az állomásra, hogy várja a mi kedves vendégünket.
  Közben a finom vacsora is elkészült, anya megterítette az asztalt, a gyermekek is segítettek. Mikor minden kész volt mindhárman az ablakhoz mentek és kíváncsian várták apa és a vendég érkezését. Egyszer csak megállt az autó a ház előtt. 
  - Megérkeztek! – szaladtak a konyhába a gyermekek és mondták anyának a jó hírt. Anya, Peti, Panni és Marci mozdulatlanul állt a nappaliban, amikor apa kézen fogva egy kislánnyal belépett az ajtón.
  - Ő Jozefina. – Mutatta be apa a 6 év körüli félénk kislányt. Félénk volt. Alig mert beljebb lépni és megszólalni. De hamar megbarátkozott a kedves családdal. Vacsora után Panni kézen fogta Jozefinát és megmutatta neki a szobáját, a játékait. Peti és Marci sem akart kimaradni ebből, így gyorsan a két lány nyomába szegődtek. 
  Egy hét volt még karácsonyig. Minden nap, amit együtt töltöttek nagyon szép volt. Egyik este Peti, Panni és Marci arról beszéltek, hogy mennyire fog nekik Jozefina hiányozni, ha elmegy.
 - De mi lesz vele? Ő is biztos szomorú lesz nélkülünk. Az árvaházban nincs családja, nincsenek testvérei, szülei és bibliai történeteket sem fog hallani, pedig mennyire szereti őket. – mondta szomorúan Peti. 
 - Megkérhetnénk apát és anyát, hogy ne vigyék vissza Jozefinát az árvaházba, hogy engedjék meg, hogy nálunk lakjon, ne csak karácsonykor, hanem minden nap. – folytatta Panni.
  Elhatározták, hogy beszélnek szüleikkel. Jozefina már aludt. A három testvér pedig lábujjhegyen leosont a nappaliba. Apa és anya épp imádkozott. A gyermekek a lépcsőkorláthoz lapulva csendben várták, amíg szüleik befejezik az imádkozást. Mikor befejezték a szülők az imádkozást, a gyermekek odamentek hozzájuk és elmondták mindazt, ami a szívükben volt. 
- Még mielőtt Jozefina idejött volna, mi már szerettük volna őt örökbe fogadni. De nem akartuk ezt eldönteni nélkületek. Örülünk, hogy ti is megszerettétek őt. Az ünnepek után vissza kell még menjen az árvaházba, de csak egy rövid időre. Utána pedig visszajön hozzánk, de már nem úgy, mint vendég, hanem, mint családtag, mint a testvéretek, mint a gyermekünk.
  Aznap este mind az öten együtt imádkoztak. Boldogan mentek lefeküdni azzal az elhatározással, hogy másnap reggel Jozefinának is elmondják a jó hírt. Csodálatos napok következtek együtt, és örömük még nagyobb volt, mikor arra gondoltak, hogy hamarosan Jozefina is családtag lesz.