Lompi története

 - Igyekezz! Szedd a lábad! Elkésünk! Tegnap is elkéstünk, és lemaradtunk a történet elejéről.
  - Jövök már! – lihegte Marci a medvebocs, miközben megpróbálta utolérni a barátját, Mimit, a kismókust.
  Megjött a tavasz. A vándormadarak is visszajöttek. Kerekerdőben elkezdődött a tanítás. Kis és nagyobb állatcsemeték mind a patakparti tisztásra siettek. Mimi kedvence épp az volt, amiről Marci barátja miatt mindig lekéstek, Uhu bácsi történetei. Minden állat szivesen hallgatta őket. Uhu bácsi öreg bagoly volt. Azokat a történeteket mondta el, amelyek velük történtek meg. Voltak vidám, vicces, de szomorú történetek is. 
  - Miért mondasz nekünk szomorú történeteket is? – kérdezte Tapsi. 
  - Tudod, nyuszikám, mert azokból sokat lehet tanulni. – válaszolta csendes hangon Uhu bácsi. 
  - Ma is mesélsz nekünk? – kérdezte Mimi lihegve, mert épp ekkor érkezett meg. Marci még mindig hátrébb volt, de ő is megérkezett. Uhu bácsi már nem is mondott semmit neki.
  - Ma nem mondok nektek történetet, hanem kaptok tőlem egy házi feladatot –mondta Uhu bácsi. Amikor hazamentek kérjétek meg a szüleiteket, hogy mondjanak el egy történetet, ami a családotokkal történt régen. A következő napokban ti meséltek majd. 
  - Juhééé! – örvendeztek az állatok. 
 Énekelgettek még együtt, és utána minden irányba szétszaladtak az állatcsemeték, hogy hozzá is lássanak a házi feladathoz. Akkor este minden oduban, fészekben és vacokban esti mese helyett régi történet mondtak az állatok kicsinyeiknek. 
  Másnap Uhu bácsi azt sem tudta, hogy melyik állatot hallgassa meg először. Sorban minden kicsi állat előállt a történetével. Volt vidámság bőven, az állatok dőltek a fűbe a nevetéstől. Nem minden történet volt vidám. De tanulság mindegyikben volt. Uhu bácsi elmondta az állatoknak, hogy figyeljenek arra, hogy mit lehet tanulni a történetekből.
  Heteken át a kis állatok meséltek. Egy nap Lompira került a sor, hogy elmondja a történetét.
- Nem mondom! – rázta a fejét Lompi. 
  - Mindenki elmondta a történetét. Rajta! Légy bátor! – biztatták az állatok. 
  - Nekem nincs történetem. – mondta Lompi, miközben hatalmas könnycseppek gördültek le arcocskáján.
 Az állatok meglepődtek, majd Uhu bácsi csendre intette őket. Lompi már árkon-bokron túl járt, otthagyta a többieket. 
  - Mi történt vele? – kérdezték Uhu bácsitól az állatok. 
  - Lompi szüleit ezen a télen a vadászok meglőtték. Egyedül él a rókalyukban. – válaszolt Uhu bácsi.
  - Ó szegény kisróka! – sajnálkoztak az állatok. 
  - Neki senki sem mesélt történetet. – szipogta Tapsi.
  - Mi észre sem vettük, hogy milyen szomorú. – mondta Mimi.
  - Ti nem tudhattátok. A tél hosszú volt, és sokan közületek most tavasszal született.
  - Segítenünk kell neki. – mondta Vili veréb.
  - De hogyan? Mit tehetünk érte? – érdeklődtek az állatok.
  - Lompinak családra van szüksége, és arra, hogy az ő szomorú története vidámmá változzon. – magyarázta Uhu bácsi. 
 Az állatok most nem mentek olyan vidáman haza, mint azelőtt. Arról beszélgettek útközben, hogy hogyan segítsenek Lompin. Ezen az estén nem vidám történetektől volt hangos minden otthon, hanem Lompi szomorú történetét mondták el az állatok kicsinyeiknek. 
  - A mi barlangunk jó nagy. Szívesen megosztom vele az ágyamat is – mondta Marci. Szülei beleegyeztek. Másnapra el is készítették Lompinak a helyet.
  Reggel minden állat sietett a patakparti tisztásra. 
  - Igyekezz! Szedd a lábad! Elkésünk! – ezúttal Marci mondta Miminek. A kismókus alig bírt szaladni a medvebocs után. 
  - Uhu Bácsi! Uhu bácsi! Hozzánk költözhet Lompi! – újságolta örömmel Marci.
  - Eltünt Lompi! – mondta Tapsi csendesen. Marci látta, hogy komoly a dolog, mert minden állat szomorúan ült a helyén, még Uhu bácsi is.
  - Valamit tennünk kell! Keressük meg! – biztatta Marci a többieket. 
 Az állatok örömmel beleegyeztek. El is indultak, hogy Lompit megkeressék. Hiába keresték egész nap, mert nem találták meg. Másnap újra elindultak. A rókalyuk elé mindenféle finomságot tettek, hogyha Lompi hazamegy, legyen mit ennie. Másnap mindent ugyanúgy találtak. Harmadik nap a sok finomság eltünt a rókalyuk elől. És negyedik és ötödik nap is. Uhu bácsi éjjel a rókalyuk közelében lévő fára repült, és onnan figyelte, hogy Lompi éjjelre hazatér-e, vagy más állat eszi meg a sok finomságot, amit a többiek odavittek. Éjszaka volt. Mindenhol csend. Uhu bácsi lépteket hallott. Egyszer csak feltünt Lompi alakja. Uhu bácsi nagyon megörült. 
  - Psssz! Lompi! – szólította meg csendesen Uhu bácsi a kisrókát, hogy meg ijessze.
  - Uhu bácsi, te mit keresel itt? – kérdezte meglepődve Lompi.
  - Azért jöttem, hogy megnézzem, hogy jól vagy-e, s hogy elmondjam, hogy nagyon szeretünk téged. A többiek napok óta keresnek. 
  - Ők hozták nekem a finomságokat? – kérdezte szégyenkezve a kisróka.
  - Igen! Marci és a családja azt szeretnék, ha a barlangjukba költöznél. 
  - Igazán? – kérdezte Lompi, és sírva fakadt. Azt hittem senkim sincs. – szipogott a kisróka.
  Másnap reggel Lompi volt az első a patakparton. Az állatok boldogan ölelgették társukat, és örültek, hogy nem ment világgá.
  - Szeretném elmondani nektek a történetemet. – mondta Lompi.
  - Halljuk! –mondták egyszerre az állatok.
 Miközben Lompi a történetét mesélte, az állatok csodálkozva vették észre, hogy ez róluk szól.