A segítőkész méhek

  - Kip-kop! Kip-kop! Kip-kop!
  - Ki az? Ki kopog ilyen türelmetlenül? – repült a kaptár ajtajához Albi.
  - Én! Én! – kiáltotta egy hang a kaptár ajtónál.
  - Gyere be! – mondta Albi és kinyitotta a kaptár ajtaját. 
  A kaptár előtt Pöttöm repkedett izgatottan. Berepült, amint kinyílt az ajtó. Kicsit el volt fáradva, ezért Albi megvárta, amíg Pöttöm megpihent egy kicsit, majd ezt kérdezte tőle:
  - Mi történt? Mondd el, hogy miért vagy ilyen izgatott?
  - Ó, ma reggel, amit felkeltem nagy zűrzavar volt mindenhol. Te még nem is hallottad? A királynő ma reggel bejelentette, hogy minden dolgozóméh holnap reggel legyen Tölgyikénél.  
  - Valami baj történt? Mert a királynő nem szokott csak úgy mindenkit magához hívatni.
  - Holnap az Akác-birtokra kell mennünk, segíteni az ottani méheknek, mert nagy vihar van készülőben. Ha nem segítünk nekik, nem fogják tudni begyűjteni az akác virágját. Ha nem segítünk, nagy bajban lesznek.
  - Köszönöm Pöttöm, hogy szóltál. Holnap reggel én is ott leszek Tölgyikénél, és megyek a többiekkel Akác-birtokra. 
  Pöttöm elköszönt és otthagyta barátnőjét. Nemsokára Zümi is hazaérkezett. Ő Albinak a testvére volt. 
  - Hallottad, hogy a királynő reggel mindenkit vár Tölgyikénél? – kérdezte Albi.
  - Igen. Tudom. – válaszolta Zümi morcosan.
  - Te is jössz, ugye?
  - Nem, én nem megyek. Nekem is van épp elég dolgom. Nekünk sem segít senki a munkában. 
  Albi nem mondott semmit Züminek, mert tudta, hogy testvérét nem tudja rábeszélni arra, hogy másokon segítsen. Szorgalmas méh volt Zümi, de mindig csak a saját dolgával volt elfoglalva, másokon nem segített.
  Másnap reggel mindenki korán kelt. Albi készülődött, hogy Akác-birtokra megy. Zümi is készülődött, hogy elvégezze aznapi munkáját. Egy szót sem szólt Albihoz. A méhek, amint összegyűltek a tölgyfánál, el is indultak Akác-birtokra. Zümi távolról figyelte és így mérgelődött magában:
  - Ha majd hozzánk is elér a vihar, és nekünk sem lesz elég mézünk összegyűjtve, akkor majd meglátjuk, mit tesznek. Én gyűjtök magamnak. Ez az én dolgom, hogy magamról és a családomról gondoskodjak. – ezekkel a gondolatokkal elrepült virágport gyűjteni.
  Akác-birtok méhei örömmel fogadták Kerek-erdőből érkezett barátaikat. Hamar hozzá is láttak az akácvirág-por gyűjtéséhez. Mindenki elégedett és vidám volt. Zümmögésük messze elhallatszott. Lassan beesteledett. Akác-birtok méhkirálynője megköszönte Kerek-erdő méheinek a segítségét. 
  - Sok virágpor maradt még begyűjtetlenül. De a mai segítségetek nagyon jó volt nekünk. Ha nem lettetek volna ilyen jók hozzánk, akkor sok méh közülünk éhen halt volna, mert még két nap és a vihar itt lesz. Köszönjük!
  - Holnap is örömmel jövünk nektek segíteni. – mondta boldogan Kerek-erdő méhkirálynője.
  Elköszöntek a méhek egymástól. Albi és Pöttöm elfáradva de mégis vidáman repültek haza. Albi amint berepült a kaptár ajtaján, látta Zümi morcos arcát. Próbált érdeklődni, hogy hogyan telt a napja, de Zümi csak mogorván válaszolt.
  - Dolgoztam. Senki másnak nem fontos, hogy nekünk nem lesz elég virágporunk. A más dolga fontosabb. Felelőtlen a királynő.
  - Ó, Zümi, ne mondd ezt! Tudod, hogy ez nem igaz. Nekünk van tartalékunk. A mi mézünket nem gyűjtik be az emberek, így bőségesen jut ennivaló mindenkinek. 
  - Épp ez az. Az emberek csak elveszik azt, amit a méhek fáradságos munkával összegyűjtenek. 
  - A méhek jószívűek. – mondta szomorú hangon Albi, mert látta, hogy bármit mond Züminek, semmivel sem tudja meggyőzni. – Holnap újra Akác-birtokra megyünk, ha akarsz velünk jöhetsz te is. – mondta Albi és elment aludni.
  - Még csak az kellene! – dúlt-fúlt Zümi.
  Megvirradt. A méhek újra a tölgyfánál gyülekeztek. Elindultak újra Akác-birtokra. Zümi pedig szomorúan és magányosan indult virágport gyűjteni. Repült virágról-virágra egyre kedvetlenebbül. Egyszer csak azt vetet észre, hogy szárnyait nem tudja mozgatni. Kétségbeesetten nézett körül és látta, hogy beakadt egy pókhálóba. Figyelmetlen volt és nem vette észre, hogy két ág között pókháló volt. Ő pedig belerepült és most már hiába próbált kiszabadulni, nem tudott. Szerencséje volt, hogy a pók nem volt a háló közelében, így reménykedett, hogy valahogy kiszabadul. De egyre fáradtabb lett a próbálkozástól. És a nap is már lemenőben volt. 
  - Ha nem lettem volna olyan mogorva és önző, akkor most én is Akác-birtokon lennék, és nem kerültem volna bajba. De már késő. Senki sem vesz észre engem. A pók hazajön és akkor nekem végem. – gondolta Zümi és két könnycsepp gördült le arcán. 
  A méhek hazaértek Kerek-erdőbe. Albi hiába kereste Zümit, nem lelte sehol. Elrepült a királynőhöz.
  - Zümivel valami baj történt, mert nincs otthon. Ő soha nem jár későn haza. És ma még virágport sem gyűjtött, mert minden ugyanúgy van, ahogy reggel volt. És ő nem szokott lustálkodni. Mindig szorgalmas méh volt. Tudom, hogy másokkal nem sokat törődik, de a saját dolgát mindig jól elvégezte. Kérlek, segíts őt megtalálnom!
  A királynő összehívta a méheket, és Zümi keresésére indultak. Közben a pók hazaérkezett és elégedetten közeledett Zümi felé, hogy meg van a vacsorája. Züminek már nem sok ereje maradt, egyet kiáltott még, bár úgy gondolta, hogy hiába, mert senki nem hallja őt. És épp akkor repült arra egy méh-sereg, Zümit keresték. Meghallották kiáltását. Amikor meglátták, hogy Zümi a pók vacsorája lesz, ha nem segítenek rajta. Sokat harcoltak a pókkal, mire Zümit kiszabadították. Hazavitték.
  - Miért kerestetek és segítettetek rajtam, hisz én soha senkin nem segítettem. – kérdezte Zümi.
  - Mi szeretünk téged, közénk tartozol, és fontos vagy nekünk. – mondta a királynő. 
  Attól a naptól kezdve Zümi megváltozott. Amint megerősödött, akinek csak tudott szívesen és örömmel segített.