Békekötés

  -Nini! Mi az, ami ott száll? – kérdezte Poh, a kisróka a mamájától. 
  - Ezek a falevelek. – mondta a rókamama kissé nevetve kicsinye kérdésén.
  - Hm! Érdekes! Eddig más volt a színük, és fent voltak a fán. Vajon miért költöznek le a földre?- tűnődött magában Poh, és szippantott egy nagyot az őszi levegőből. Valahogy ez is másnak tűnt neki, mint eddig. – Elmegyek Kilihez és megkérdem tőle, hogy mi lehet ez.-tűnődött tovább Poh. 
  Kili a szomszédban lakott, fürge és beszédes kisnyúl volt. Gondolta Poh, hogy Kilivel kideritik, hogy miért is hullnak a levelek le a fáról, és miért olyan fúrcsa a színük. Poh meg is érkezett Kiliék üregéhez. Amikor bekopogott Nyúl-papa toppan az ajtó elé és gorombán elzavarta a kisrókát. 
- Megmondtam már neked olyan sokszor, hogy nem akarom, hogy ezzel a semmirekelő rókakölyökkel barátkozz! Megértetted? – ezeket kiabálta Nyúl-papa, és Poh mindezt az ajtón kívül hallgatta. 
  Egy nagy könnycsepp gördült le az arcán. Soha nem értette, hogy miért nem szeretik őt Kili szülei, hiszen soha semmi rosszat nem tett nekik. És akárhányszor ment hozzájuk, ha ők nyitottak ajtót, mindig elzavarták. Kilivel csak az erdőben találkoztak és olyankor jókat játszottak együtt. Egyszer Poh meg is kérdezte a kisnyulat, hogy a szülei őt miért nem szeretik, de Kili nem tudott választ adni rá, mert még ő sem tudta, hiszen csak annyit mondtak neki, hogy nem szabad, és kész. 
  Amikor Nyúl-papa elfoglalta magát az otthoni tennivalóival, Kili kiosont a házból és megkereste Poht. 
- Kérlek ne haragudj, hogy megint olyan csúnyán beszélt veled a papám.
- Miért ilyenek velem?- zokogott Poh.
- Nem tudom. Soha nem akrnak erre válszolni. Ha ezt kérdezem, akkor 
mindketten elhallgatnak és soha nem válaszolnak. Tudod mi jutott eszembe? Van valaki, aki felfedheti ezt a titkot. Puff, a bölcs bagoly. Ő már régóta az erdőben él, és biztosan tudja ennek a dolognak is az okát. Gyere, menjünk!
  Poh letörölte könnyeit, és Kili után ment. Egyenesen Puff házához mentek. Először ő is durcásan válaszolt nekik, amiért felkeltették, de utána leszállt hozzájuk, hogy beszélgessenek. 
- Azért jöttünk hozzád, mert te sokmindent tudsz, ami itt az erdőben történt.
- Igen, így van.-bólogatott Puff nagyokat, mint aki már unja ezt a beszélgetést.
- Akkor mondd meg nekünk, hogy miért nem engedik a szüleim, hogy Pohhal 
barátkozzam? 
  Mintha villám csapott volna a bagolyba, azonnal felébredt. Erre a kérdésre nem számított. Puff azt hitte, hogy ezt a történetet már mindenki elfelejtette. Most mit mondjon? 
- Ezt a szüleitektől kell megkérdezzétek, mert én erről nem beszélhetek neketek.
- Mindig kitérnek a válsz elől, kérlek legalább te légy őszinte hozzánk.- mondta 
Kili szomorú hangon.
  Puff nagyot sóhajtott, majd elkezdte mesélni a történetet.
  - Ez a dolog nagyon rég történt, még a nagyszüleitekkel. Az erdőbe hajtóvadászat volt. Minden állat élete veszélyben volt. Puh, a nagyapád, Ravasz csapdába került, éppen arra menekült Kili a te nagyapád, Füles. Ravasz könyörgött Fülesnek, hogy mentse meg, és Füles megtette. Menekültek mindketten, és akkor Fülest kapta el az egyik csapda. De Ravasz otthagyta. Így megölték a vadászok. Azóta Nyúl-papa gyűlöl mindenkit Ravasz családjából. Nem tudta ezt azóta sem megbocsátani.
  - Sajnálom, hogy ezt tette Ravasz, de én akkor még meg sem születtem. Miért van ez a gyűlölet.- pityergett Poh.
  - Ennek a háborúnak a két család között soha nem lesz vége, ha ti is folytatjátok a gyűlölködést.- Fejezte be szomorú hangon Puff.
  - De én nem gyűlölöm Poht, hát ő nem tehet róla, hogy a nagyapja olyan gyáva módon cserben hagyta az én nagyapámat. – ugrott fel Kili. – Megyek és beszélek a szüleimmel.
  Kili elrohant. Poh szaladt utána, de nem érte utól. Leült az öreg tölgyfa tövébe és nézte hogyan szállnak a levelek. 
  Beesteledett. Poh hiába várta Kilit, nem jött. Csalódottan hazakullogott. Másnap már korán reggel megébredt. A tölgyfához sietett, útközben megtudta, hogy Kili elment hazulról. Gondolta, hogy a tölgyfánál vár rá. De csalódottan nézett körül, mert nem találta ott Kilit. „Biztos ő is haragszik rám, mint a szülei”-gondolta Poh. Hírtelen kiáltást hallott a patak felől. Gyorsan odasietett. Nagyon megijjedt, amikor meglátta, hogy Kilit a viz sodorja magával. Poh rohanni kezdett Kili felé, egy faágat nyújtott oda neki, amibe megkapaszkodva kimászott a patakbol. 
  - Épp veled akartam találkozni, hogy elmondjam, hogy a barátom vagy, még ha a szüleim ezt nem is akarják, amikor a hídon egy deszka beszakadt alattam, és a vizbe estem. Köszönöm, hogy megmentettél!  
  Poh mosolygott és örömmel ölelte meg barátját. Hazamentek. Rokáék ajtaján Nyúl-papa kopogtatott lehajtott fejjel.
  - Azért jöttem, hogy megköszönjem Pohnak, hogy kimentette Kilit a vizből. Szeretném, ha vége lenne a köztünk lévő háborúnak, és békében tudnánk élni. Megtanultam, hogy nem szenvedhetnek a gyermekek az apák hibái miatt.
  Igazi öröm volt Kerek-erdőben, mert a jóhírt hamarosan mindenki megtudta.
- Ezért a jó hírért érdemes volt felkelnem- suttogta Puff, és újra elaludt.
  Kili örömmel mesélt Pohnak az őszről, amit eddig ő sem látott, de a szüleitől nagyon sokat hallott róla. A legboldogabbak akkor voltak, amikor nagyokat bukfencezhettek az őszi levélszőnyegen.