Az egyetlen út

Hideg téli este volt. Hó még nem hullt, pedig nagyon várták már az állatok Kerek-erdőben. Olyan szép volt az erdő, amikor hófehérbe volt öltözve. Közeledtek az ünnepek is. Mindenki készülődött, és szerette volna békésen a családjával eltölteni az ünnepet. Csak Medve-mama volt nagyon gondterhelt. A bocsok nem tudták, hogy mi a baja. Amikor mindenki lefeküdt, Medve-mama és Medve-papa leültek a konyhaasztal mellé és beszélgetni kezdtek.

- Mondd, kedvesem, mi bánt téged már napok óta? – kérdezte Medve-papa.

- Emlékszel még a Nagy Medvére a Nagyhegyről? – sóhajtott Medve-mama.

- Igen, emlékszem. Történt vele valami?

- Nem tudok róla semmit. Már hónapok óta semmi hírt nem hallottunk róla. Hamarosan itt a karácsony, és ő egyedül van fent a Nagyhegyen. Arra gondoltam, hogy meg kellene látogatni őt, és meghívni, hogy töltse velünk az ünnepet. – mondta Medve-mama.

Medve-papának tetszett az ötlet, és már azon kezdett gondolkodni, hogy kivel menjen fel a Nagyhegyre. Másnap korán reggel meglátogatta barátját Rőtt Rókát. Elmondta neki is, hogy a Nagyhegyre készül Nagy Medvét meglátogatni.

- Szeretném, ha velem jönnél! – mondta Medve Márton, merthogy így hívták Medve-papát.

- Nagyon szívesen veled tartok, barátom. – válaszolta Rőtt Róka.

Gondosan összecsomagoltak, még térképet is rajzoltak Uhu bácsi segítségével, mert a Nagyhegyen könnyen el lehetett tévedni.

- Csak egy jó út van, vigyázzatok, hogy le ne térjetek egyik kis ösvényen se, mert akkor napokig bolyonghattok a Nagyhegyen. – mondta Uhu bácsi.

- Sok finomsággal várlak vissza benneteket, még málnatortát is készítek Nagy Medvének. – mondta Medve-mama.

- Én a szobámat kitakarítom, és megengedem, hogy ott aludjon, amíg nálunk lesz vendégségben Nagy Medve. –lelkesedett Mimi Mackó.

- Köszönöm, kedveseim, öt nap múlva itt leszünk! – mondta Medve-papa, és elköszönt a családjától.

Kerek-erdő széléig Uhu bácsi is elkísérte Medve Mártont és Rőtt Rókát. A két barát kitartóan kapaszkodott felfele a hegyi úton. Beesteledett. Kerestek egy elhagyott sziklaüreget, ahol éjszakára meghúzhatták magukat. Megvacsoráztak a sok finomságból, amit Medve-mama csomagolt, majd jól betakaróztak és békésen aludtak egész reggelig.

Reggel nagy meglepetésben volt részük, ahogy kibújtak a sziklaüregből, mindenhol vakító fehérséget láttak. Az éjszaka lehavazott. Medve Márton és Rőtt Róka gondterhelten néztek egymásra, majd megbeszélték, hogy nagyon figyelmesek lesznek, és követik a térképet.

Dél volt. Már meg kellett volna érkezzenek Nagy Medve barlangjához, de olyan ismeretlennek tűnt nekik minden, amerre csak néztek.

- Azt hiszem, eltévedtünk! – jelentette ki szomorúan Medve Márton.

- Letértünk az útról, és itt bolyongunk körbe-körbe. – sóhajtott Rőtt Róka.

A hó belepte az utat. A két barát tudta, hogy valahogy meg kell találni a jó utat, mert csak az viszi őket el a céljukhoz. Már esteledett, és hiába próbáltak visszajutni oda, ahonnan reggel elindultak, mert annyi lábnyom volt körülöttük, ahogy körbe-körbe járták a környéket, hogy nem tudtak eligazodni rajta, hogy melyik vezet vissza a jó útra.

- Bárcsak kapnánk valahonnan segítséget! – sóhajtotta Medve Márton.

- Én már tudom is, hogy kitől kell kérnünk. – jelentette ki Rőtt Róka.

Medve Márton felnézett az égre, és segítséget kért a Nagy Királytól. Megnyugodtak, mert tudták, hogy a Nagy Király gondoskodni fog róluk. Kerestek egy sziklahasadékot, ahol meghúzódhattak éjszakára. Találtak is egyet, de nem volt sem kényelmes, sem meleg. Összebújt a két barát, magukra terítették a pokrócokat, amit Medve-mama csomagolt a hátizsákjukba. Olyan hideg volt akkor éjjel, hogy már-már azon gondolkoztak, hogy megfagynak, még mielőtt bárki rájuk találna.

Rőtt Róka, öreg róka volt már, őt nagyon megviselte ez a hideg. Reggel már annyi ereje sem volt, hogy lábra álljon.

- Kedves barátom! – Hagyj itt engem, és próbáld megkeresni az utat, emlékezz Uhu bácsi szavaira, hogy nincs más út csak az az egy, arról se jobbra se balra le ne térj. Én már öreg vagyok, és otthon sem vár rám senki, de rád szüksége van a családodnak. Menj! Indulj! Így is sok időt vesztettünk már el. Úgy nézem hamarosan újra havazni fog, és akkor még nehezebb lesz megtalálni a jó utat. – suttogta Rőtt Róka.

Rőtt Róka már beszélni sem tudott a nagy láz miatt, de Medve Márton egy percre sem hagyta magára barátját. Könnycseppek gördültek végig az arcán, és közben könyörgött a Nagy Királynak, hogy küldjön segítséget. Pár perc múlva arra lett figyelmes, hogy valaki csörtet a fenyőbokrok között. Nem akart hinni a szemének, amikor a bokor mögül előbukkant Nagy Medve. Medve Márton elmondta, hogy mi történt velük, Nagy Medve a vállára vette Rőtt Rókát, és már igyekeztek is a barlangja felé. Medve Márton elmondta Nagy Medvének, hogy miért jöttek, és hogy hogyan tévedtek el az úton. Nagy Medve pedig elmondta, hogy akkor éjjel nem tudott aludni, úgy érezte, hogy valami baj történt, és ezért indult el az erdőbe, akkor talált rá a két barátjára. Pár nap múlva Rőtt Róka már lábra tudott állni, és elindultak Kerek-erdőbe.

Már csak négy nap volt az ünnepig. Mindenki nagyon aggódott értük Kerek-erdőben. Hazaérkezésük hírére minden állat összegyűlt a Nagy Tisztáson, és örömmel köszönték meg a Nagy Királynak a segítséget.

A nagy örömujjongást Uhu bácsi szelíd hangja szakította félbe.

- Van egy ország, ahova csak egyetlen egy út vezet, mint ahogy a Nagyhegyre is. Ez az ország a Nagy Király országa, és Ő azért jött el hozzánk sok-sok évvel ezelőtt, hogy megmutassa az odavezető utat. Látjátok, az Ő segítsége nélkül, ma kedves barátaink sem lennének köztünk.

Ez a karácsony másabb volt, mint a többi. Olyan közel érezték magukhoz a Nagy Királyt, mint még soha azelőtt.

Mese egy kicsi kézről

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel ő volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy őt nem is hívják. Meghallotta a fül a kicsi szív sóhaját, s ezt mondta.
- Én hallom a sóhajokat, és azt is, ha valaki sír. Én is veletek megyek. De a kicsi szív nélkül nem mehetünk sehova. Ő az, aki együtt tud érezni a szenvedővel.
- Menjünk együtt! – jelentette ki örömmel a kicsi kéz. Milyen jó, hogy nem kell egyedül menjek, gondolta magában, és boldogan útnak indultak.
A szem már az első utcasarkon észrevett egy koldust. Szólt a lábnak, hogy álljon meg.
A szív megremegett, mikor látta a didergő koldust.
- Nincs pénzünk!- ijedt meg a kéz. Nincs mit adjunk neki.
- Bújjunk oda hozzá jó szorosan és melegítsük meg!- javasolta a szív nagy örömmel.
Így is tettek. Megmelegítették a koldusnak nem csak a testét, hanem a lelkét is a szeretetükkel. A koldus hálálkodott. A fül elmondta a többieknek, a koldus szavait. Nemsokára továbbmentek.
A utca túloldalán a szem megpillantott egy öreg nénit, aki meggörnyedt a sok csomag alatt. A láb odafutott, a kéz pedig átvette a teher felét. A nénike mosolygott, a kicsi szív erre nagyot dobbant. Hazakísérték. A nénike nagyon hálás volt.
Épp haza indultak, amikor a kihalt utcán, a járdaszélén ülve, a szem egy gyermeket pillantott meg.
- Odamegyek.- mondta a láb.
- Sír! – mondta a fül
- Miért sírsz? – kérdezte a száj.
- Már nincs senkim! – zokogta a gyermek.
A szív nagyon szenvedett.
- Elkéstünk!- kiáltott a kéz.
Odakuporodtak a gyermek mellé. Nem tudtak adni semmit neki. De a kicsi szív nagyon SZERETETT. A kicsi szem KÖNNYEZETT. A kicsi fül és láb CSENDBEN ÜLTEK. A kicsi száj HALLGATOTT. A kicsi kéz MEGÖLELTE a gyermeket. És együtt ültek az utca kövén!