Forró nyári meleg telepedett Kerek-erdőre is. Az állatok közül, akik csak tehették a patak partján hűsöltek, mások pedig igyekeztek az erdő sűrűjében megbújni az árnyékban.
- Huhu! Még soha nem volt ilyen meleg! – jelentette ki Uhu bácsi egyik este, amikor épp megébredt.
Uhu bácsi bölcs megállapítását senki sem hallotta, mert lassan-lassan, ahogy az éj leszállt Kerek-erdő lakói aludni mentek, csak a Szarka mocorgott a fészkében. Észrevett valamit a mókus-lakban. Kíváncsi volt, és szeretett mindent tudni, odarepült a mókus-lakkal szembeni fára. Kihúzódott a fa legszélső ágára, hogy mindent jól lásson. Mókus-mama születésnapja volt, a kismókusok mogyorótortával lepték meg. Zengett az ének a mókus-lakban. Szarka meghatódva és irigykedve nézte az ünneplést az ág hegyén.
- De szép is a nagycsalád! – mondta Szarka, és abban a pillanatban reccsent az ág alatta, és zuhanni kezdett, de hírtelen kinyitotta a szárnyait és repdesni kezdett ijedten, mint aki forró vízbe esett. Észrevették a kisfecskék és kuncogni kezdtek.
- Úgy kell neki, ha ilyen kíváncsi, és mindent tudni akar!
Másnap reggel mindenki tudta, hogy a Mókus-lakban szülinapot ünnepeltek. Azt is tudták, hány mogyoró volt a tortán, mert a Szarka azt is megszámolta. Nagyon népszerű volt a Szarka az állatcsemeték körében. Minden reggel más-más érdekes dolgot mesélt. Olyan viccesen, hogy az állatcsemeték a hasukat fogták a nevetéstől. Sokszor még ezt-azt hozzá is tett a történetekhez, csak hogy még különlegesebb legyen az, amit mond.
Egyik nap arról a piros szemű szörnyetegről mesélt, amit éjjel Kerek-erdő szélén látott.
- Piros volt a szeme, ahogy a bokorból figyelte az erdőt, és néha-néha kinyúlt hatalmas karjaival a bokorból, mintha valamit el akarna kapni. – mesélte Szarka egyik reggel.
- Ma éjjel közelebb megyek, és megnézem a szörnyeteget! – fejezte be büszkén Szarka a mesélést, és elrepült egy másik ágra, és onnan nézte, hogy milyen hatást ért el hallgatóinál.
- Jaaaaaaaaaaj! – kiáltottak fel egyszerre az állatcsemeték összebújva és egymásba kapaszkodva.
A többiek féltek ugyan a piros szemű és hatalmas karú szörnyetegtől, de ott volt bennük a kíváncsiság is, és titokban irigyelték a Szarkát, hogy elmegy és meglesi éjjel.
El is ment éjjel a Szarka és megleste az erdő szélén bujkáló szörnyeteget. Másnap újabb rémhíreket mesélt az állatcsemetéknek. Lassan már mindenki a piros szemű hatalmas karú szörnyetegről beszélt, amelyik egyik állathoz sem hasonlított, de ott leselkedett az erdő széli bokorban. Néhány nap múlva nagy riadalom támadt Kerek-erdőben, mert Tapi és Lapi a nyúlikrek eltűntek. Mindenki a Szarkát faggatta, mert ő mindenről tudott, ami Kerek-erdőben történt.
- Biztos a piros szemű, hosszú karú szörnyeteg vitte el! – rikácsolta a Szarka.
A nagy rikácsolásra Uhu bácsi is megébredt.
- Mi történt? – kérdezte szigorú hangon. – Miért nem alusztok még?
- Uhu Bácsi, te nem tudod, hogy Tapit és Lapit elvitte a piros szemű, hosszú karú szörnyeteg, amelyik az erdő széli bokorból leskelődött?
- Ezt ki mondta? – kérdezte mérgesen a bölcs bagoly.
- Hát, a Szarka, aki mindent tud. – mondták az állatok.
- Ostobák és hiszékenyek vagytok. Tegnap éjjel elmentem az erdő szélére, hogy utána nézzek a Szarka rémmeséjének. A piros szemű és hosszú karú szörnyeteg nem más, mint a tábortűz, amit az erdő szélén sátorozók gyújtottak. Biztos elcsavargott a két haszontalan nyúlgyerek, hazajönnek majd, ha megéheznek. – fejezte be Uhu bácsi a mondanivalóját, és szárnyával intett az állatoknak, hogy menjenek haza.
- De mi azt hittük, hogy a Szarka mindent tud, mert azt is tudta, hogy Mókus-mama tortáján hány mogyoró volt. – mondta csalódottan Mimi mókus.
- Gyermekeim, a Szarkának nagyon kíváncsi és hízelgő a természete, mindenhova bedugja a csőrét, mindent tudni akar, de nem él Kerek-erdőben és sehol ezen a világon olyan lény, aki mindent tudna. A Nagy Király tud csak mindent, ezt ne feledjétek el soha.
