Bagoly Bé titokzatos esete

Beesteledett. Minden állat aludni tért. A madarak is hazarepültek a fészkeikre. Csak Bagoly Bé nem volt álmos. Ő mindig naplementekor ébredt fel. Így volt ez most is. Kicsit rosszabb kedvű volt, mint máskor. Huhu bagoly volt a legjobb barátja. Most vele is összeveszett. 
  - Soha többet nem beszélek vele! – mérgelődött magában Bagoly Bé. 
  Elindult ennivalót keresni. De úgy belefeledkezett a mérgelődésbe, és a gondolataiba, hogy csak akkor vette észre a fát maga előtt, amikor nagy puffanással nekirepült. 
  - Hogy ennek a fának is épp ide kellett nőnie! – kiabálta mérgesen Bagoly Bé, amint a földről próbálkozott ismét felrepülni. Nagy nehezen sikerült is neki, de érezte, hogy az egyik szárnya nagyon fáj, és persze a feje is a fával való összetalálkozás miatt. 
  Barátja, Huhu, nem tudta, hogy mi történhetett vele, ami miatt ilyen rosszkedvű. Mindenki úgy ismerte Bagoly Bét, mint az erdő legszelídebb madarát. Ő volt az, aki kibékítette a veszekedő állatokat. Amint felkelt a nap Huhu erőt vett fáradságán, és összehívott néhány madarat. Arról kérdezte őket, hogy tudjak-e, hogy mi történhetett Bagoly Bével, ami miatt ilyen rosszkedvű és ideges. De senki nem tudott semmit. Teltek a napok és az éjszakák, és Bagoly Bé egyre gorombább volt mindenkivel. Egyik nap a szomszéd fán a kismadarak olyan vidáman hancúroztak, hogy felkeltették őt, ezért odarepült és az egyik kismadarat jól megcibálta. Szegénykének alig marad valami a frissen kinőtt tollából. Nem is csiripeltek attól kezdve a környéken a kismadarak. 
  A fiókák félni kezdtek tőle, a felnőttek kétségbeesetten próbálták megtudni, hogy mi miatt változott így meg. Huhu napról-napra szomorúbb lett barátja miatt. Egyik reggel Bagoly Bé nem jött haza. 
  - Segítsetek! – kiabálta Huhu a többieknek, amint észrevette, hogy barátja nem került elő. Keservesen sírt, de hiába próbálták vigasztalni a többiek. Akkor hagyat abba a sírást, amikor a madarak elhatározták, hogy megkeresik Bagoly Bét, és utána járnak annak is, hogy mi történhetett vele. 
  Elindultak a madarak, hogy megkeressék Bagoly Bét. Reggeltől estig, keresték. A többi bagoly naplemente után is folytatta a keresést. De hiába. Keresték egy héten át, de nem találták. Huhu megsiratta barátját, mert biztos volt benne, hogy soha többet nem látja már. Abbahagyták a keresést. 
  Egy hét múlva az állatok arra lettek figyelmesek, hogy a szarka nagyon kiabál a tölgyfa tetején.
  - Gyertek gyorsan! Gyorsan! Nézzétek, ki jön!
  - Ez Bagoly Bé! – huhogta örömmel Huhu.
  Bagoly Bé volt. De alig ismertek rá. Nagyon rosszul nézett ki. Az utolsó szárnycsapásokat alig bírta megtenni már. Mielőtt leszállt volna, ájultan zuhant a földre. Akkor vették észre, hogy a szárnyain egy galambfiókát hozott. Neki semmi baja sem volt, csak nagyon megrémült. A fiókát a galambdúcba fogadták, Bagoly Bét meg Huhu ápolta hűségesen. Pár nap múlva már lábra is tudott állni, de repülni nem.
  - Hol jártál? Mi történt veled? És ki ez a galambfióka? – kérdezősködött Huhu.
  - Nagyon fájdalmas történed, de elmondom neked! Akkor kezdődött, mielőtt még összevesztem volna veled. Amint estefelé az erdőszélén repülte ennivalót keresve, egy sast láttam, amint egy vadgalambfészket figyel. De nem voltam elég bátor, hogy figyelmeztessem őket, hogy veszélyben vannak. A galamb amint meglátta a sas, megpróbálta fiókáit elrejteni, de késő volt. A sas nagy sebességgel repült a fészek felé. A galamb, hogy megmentse a fiókáit, kirepült a fészekből. És őt kapta el a sas. – mondta csendesen Bagoly Bé.
  - Mi történt utána? – kérdezősködött tovább Huhu.
  - Megmenthettem volna az egész családot, de nem voltam elég bátor. Arra gondoltam, hogy mi lesz, ha a sas engem kap el. Gyáva voltam és csak magamra tudtam gondolni. Így repültem haza. Magamra haragudtam, nem rád. Bocsáss meg nekem!
  - Nem haragszom rád, akkor sem haragudtam! Te a barátom vagy. Nagyon sokat kerestünk, és aggódtunk érted.
  - Otthagytam az árva fiókákat. De nem tudtam nyugodtan aludni, folyton arra gondoltam, mi van, ha a sas visszamegy. Másnap este visszamentem a fészekhez, és egész éjjel vigyáztam rájuk. Nappal hazajöttem. De amikor újra visszamentem, a fészket üresen találtam. Később találtam rá erre a fiókára, rémülten húzódott meg a lombok között. Mielőtt a sas lecsapott volna a fészekre, ő még ki tudott repülni. Ott maradtam vele. A sas újra visszajött, nem menekültem el. Megvédtem a fiókát, megtépett, de életben maradtam, és hazahoztam, mert itt biztonságban lehet a fióka. 
  - Örülök, hogy hazajöttél! A fiókára is vigyázunk! – ígérte Huhu, és úgy nézett barátjára, mint egy igazi hősre.
  Bagoly Bé meggyógyult. Újra olyan lett, mint régen, szelíd és békés. A madarak felnéztek rá. S ha valakik veszekedtek, szelíden intette és kibékítette őket.