A hűséges Bundás

 - Miau! Láttátok már az új házikedvencet? – kérdezte Bandi cica Akác-birtok lakosaitól egyik reggel.
  - Nem, még nem láttuk, de már hallottuk a hangját. Folyton ugat. Éjjel nem lehet tőle aludni. – mondta Kotkoda asszonyság, és kiscsibéit maga köré gyűjtötte.
  - Engem már megkergetett. Miau! – siránkozott Julcsi cica.
  - Pszt! Csendbe legyetek, mert épp az istálló felé tart. –csitította Göndörke az állatokat.
  - Vau! Vau! Vau! Sziasztok! Tudjátok, hogy ki vagyok? Tomi vagyok. Tudjátok, engem a gazdi nagyon szeret, sokat játszik velem. Szüksége van rám, nem úgy, mint arra az öreg kutyára. Hogy is hívják? – kérdezte nevetve Tomi és ugrándozva kiszaladt az istállóból. 
  Az állatok elszomorodtak. Ők nagyon szerették Bundást, az öreg kutyát, ahogy Tomi nevezte. Nagyon hűséges állat volt. A gazdának soha nem volt panasza, mert a birtokot mindig nagyon jól őrizte, és az állatokhoz is nagyon barátságos volt. Régebben, míg fiatalabb volt ő is játékos volt, de megöregedett. Fáradt volt a játékhoz, ezért a gazda egy új kutyát hozott a birtokra, ha fia kedvében járjon. El is kényeztette Tomit, és folyton azt mondogatta neki, hogy ő sokkal okosabb, szebb és vidámabb, mint a vén Bundás. 
  Bundás néha szomorúan hallgatta ezeket a szavakat a tornácon ülve. Mégsem haragudott meg kisgazdájára. Szerette őt nagyon, és néha-néha odamerészkedett hozzá, és a lábaira tette a fejét, de a kisfiú ilyenkor durván ellökte magától. Bundás napról-napra kezdte magát haszontalannak érezni. A nap legnagyobb részét az istállóban töltötte az állatok társaságába, akik még szerették őt. A birtok udvarára csak éjjel merészkedett ki, mert úgy érezte, hogy kötelessége, hogy megvédje a birtokot.
  Tomi egy napot sem hagyott ki, hogy be ne menjen az istállóba, hogy elmondja az állatoknak, hogy ő milyen fontos kiskutya.
  - Engem a gazdám már ne is tudna nélkülözni. A kisgazdám pedig mit is tenne, ha én nem lennék, ki játszana vele? – dicsekedett Tomi.
  - Egy nap te is megöregszel. – mondta csendesen Szürke, a szamár. 
  Az állatok attól a naptól kezdve nem törődtek Tomi fecsegésével. 
  Egyik éjjel valami furcsa dolog történt. Az állatok nyugtalankodni kezdtek, mert rosszat sejtettek. De a legnyugtalanabb Bundás volt. Hamarosan bebizonyosodott, hogy okuk volt a nyugtalanságra, mert egy tolvaj jött éjjel Akác-birtokra. Tomi is hamar észrevette a tolvajt. Elkezdett hangosan ugatni, meghallotta ezt a tolvaj is, ezért egy botot vett és azzal ráütött a kiskutyára, aki elszédült az ütéstől. Bundás mikor ezt meglátta az istállóba szaladt, h figyelmeztesse az állatokat a veszélyre. Ezután Bundás odalopakodott a tolvajhoz és lábszáron harapta. A tolvaj a hírtelen ért támadástól és az erős harapástól megijedt és el akart szaladni, de Bundás minden erejét összeszedte, és nem engedte ki a szájából a tolvaj lábát. Ezalatt Tomi is magához tért. A nagy zajra Bandi és Julcsi cica is megébredtek, és izgatottan szaladtak a fa tetejére és onnan kiáltottak le Tominak.
  - Most kiabálj, te szájhős! Ugass, ahogy csak bírsz! –bíztatták a cicák Tomit.
  - Vau! Vau! Vau! – ugatott Tomi egyre hangosabban, és a bejárati ajtóra ugrált. 
Megébredt a gazda is erre a zajra, mert nem csak Tomi ugatott, hanem a tyúkok, rucák, libák, bárányok, lovak mind rákezdtek a kiabálásra. A gazda kirohant az udvarra a puskájával és megtalálta a menekülni képtelen tolvajt az udvaron a kerítés mellett. Át is adta a tolvajt a gazda a rendőrségnek. 
  Attól az éjszakától kezdve Bundás megbecsült állat lett Akác-birtokon. Tomi nem csúfolkodott többet vele, hanem figyelte az öreg kutyát és igyekezett tanulni tőle. A gazda minden nap valami finomsággal lepte meg Bundást. Iskola után a gazda fia elsőként Bundást simogatta meg és csak utána ment Tomi kutyussal játszani.
  - Ugye milyen jó egy tapasztalt, hűséges kutya a birtokon, így mi is biztonságban lehetünk! – mondta Julcsi cica dorombolva és odadörgölődött Bandi cicához.