Fürge öröme

   - Meddig kell még ebben az üvegdobozban élnem? – siránkozott Fürge a halacska.

Már hosszú idő óta ilyen szomorúan teltek a napjai, azóta, hogy egy nyári napon elvitték a családjától.

   - Ó, az a borzalmas nap! – gondolta vissza Fürge. - Azóta senkivel sem beszélhettem, egyedül vagyok ebben az üvegdobozban.

   Fürge egy gyönyörű tóban élt, ami Kerek-erdőben volt. A tó partján egy kicsi ház állt, ahol a halász élt feleségével. Sok pisztráng és mindenféle más hal élt még abban a tóban, még kagylók is bujkáltak itt-ott az iszapban. Fürge legjobban a napfényt szerette. Vidáman játszadozott barátaival a vízben és azon versenyeztek, hogy ki kapja el hamarabb a vízben fürdő napsugarakat. Minden szép és jó volt. De egy nyári nap emberek érkeztek a tóhoz. Először csak csónakáztak. Fürge és barátai jó mókának találták, hogy versenyt úsznak a vizen úszkáló csónakkal. De a mókából tragédia lett. A csónakázó emberek bementek a vízbe, úsztak, fürödtek és pancsoltak. Teljesen felzavarták a tó tiszta vizét. Nagyon sok hal elpusztult akkor. Fürge és családja úgy menekült meg, hogy elbújtak a nádasba, ahol nem volt annyira zavaros a víz. A halász nagyon mérges lett a fürdőzőkre. Ő, csak a csónakázást engedte meg. Tudta, hogy a fürdőzés a halaknak az életükbe kerülhet. Elmentek az emberek. Jó sokára a víz is letisztult. Fürge és családja is előmerészkedtek a nádasból.

  Nemsokára a halász kifogta hálóval a megmaradt halakat és eladta őket. Ekkor került el Fürge a családjától. Őt nem a piacra vitték, hanem egy állatkereskedő vitte el. Betette egy akváriumba. Hosszú hónapok teltek el azóta, és Fürge nem látta többet a napot, családja és barátai után a napfény hiányzott neki a legjobban.

  Így szomorkodott napról-napra. Nem érezte, hogy valaki is szeretné, az sem volt, akit ő szeressen, és akihez odabújhasson. Ilyenkor nagyon hiányzott neki a családja.

    - Itt élek magam ebben a dobozban. –siránkozott tovább, amikor valami történt, egy kisfiú az apukájával lépett be a boltba, ahol Fürgét is árulták a többi állattal együtt.

    - Jaj, hova visznek? – kiáltotta kétségbeesetten Fürge. De olyan picike hal volt, hogy senki sem hallotta a kiabálását.

Becsukta a szemét is, hogy ne is lássa, hogy mi történik vele. Nagy sokára az egyik szeme sarkából kikukucskált.

    - Jaaaaaaaaaaaaaaaaaj! – ijedt meg, és hirtelen elkezdett hátraúszni, de olyan gyorsan, ahogy csak bírt, akkor állt meg, amikor hatalmasat koppant az akvárium falához. Egy kisfiú nézegette őt csodálkozva az akváriumon kívül. Fürge ilyen közelről még soha sem látott embert, és azt sem hogy valaki akkora szemekkel nézzen rá.

   Lassan megszerette a kisfiút, aki minden nap sokat volt vele. A kisfiú látta rajta, hogy néha milyen magányosan úszkál az akvárium egyik sarkában.

   Közeledett a karácsony. A kisfiú az édesapjától egy aranyhalat kapott ajándékba. Fürge nem akart hinni a szemének.

   -„Potty!” – pottyant bele az aranyhalacska az akváriumba.

   - Szia! Aranka vagyok! – mondta az aranyhalacska.

   - Szia! Én meg Fürge! – és olyan szépen nézett rá, mint még soha senkire, még pislogott is neki kettőt-hármat.

   Nemsokára Teki a teknősbéka is az akvárium lakója lett. Nagyon jó barátok lettek hárman, és nagyon szerették egymást, persze a kisfiút is, aki mindenféle finomságokkal kényeztette őket.

   Fürge soha többet nem volt bánatos.