Tavaszi koncert

  Hideg szél fújt a fák között Kerek-erdőben. Az állatok ki-ki dugták a fejüket az odújukból és arra vártak, hogy végre tavasz legyen. Minden évben ilyenkor a madarak egy kis időre összegyűltek Tölgyikénél, és hangjaikat próbálgatták a hosszú tél után. Várták a többi madarak visszaérkezését a melegebb országokból. A madáriskolában a nagyvakáció ősztől tavaszig tartott. Amikor a vándormadarak visszaérkeztek, a Kerek-erdei madáriskolában is elkezdődött a tanítás, tanulás. 
  Kerek-erdőben telelő madarak az évnyitóra készültek és várták vissza a többieket. Kicsik nagyok el-eljöttek és énekelgettek. Mivel a tavasz még váratott magára, ezért nem maradtak olyan sokat a madarak az énekórán. A legszorgalmasabb kismadár Varjú Vili volt. Olyan lelkesen és vidáman énekelt, hogy sokszor nem lehetett csak az ő hangját hallani. Ez nem okozott volna olyan nagy bajt, mint az, hogy Vilinek nem volt jó énekhangja. Össze is súgtak a kisverebek a háta mögött.
  - Jobb lenne, ha nem is jönne soha többet énekórára! – mondta Vicus Veréb.
  - Uhu bácsi nem hallja, hogy milyen szörnyű hangja van? – folytatta Verni.
  Ne is várták meg Vilit, amikor hazarepültek, hiába kiabált utánuk. A verebek megbeszélték, hogy szólnak Uhu bácsinak, hogy egye ki Vilit a kórusból. Útközben, akikkel csak összetalálkoztak, azoknak mind elmondták, hogy Vilinek semmi keresnivalója nincs a kórusban. 
  Hamarosan mindenki erről beszélt egész Kerek-erdőben. Amikor Vilit meglátták, azonnal elhallgattak és úgy tettek, mintha nem is róla beszéltek volna. Vilinek először fel sem tűnt az állatok furcsa viselkedése. Jött-ment vidáman az erdőben és közben énekelgetett. Összetalálkozott Góbi Galambbal, aki csöppet sem törődött azzal, hogy Vilit megbántja-e vagy sem, így kiabált utána.
  - Jobb lenne, ha többet ki sem nyitnád a csőrödet, mert olyan hamisan énekelsz, hogy aki csak hallja majd leszédül az ágról tőle.
  Vili megijedt, mert ilyet még soha senki nem mondott neki. 
  -Uhu bácsi soha nem mondott ilyet nekem, pedig ő a karmester! – motyogta Vili, miközben könnyei potyogtak.
Vili hazarepült, úgy érezte, hogy senki sem szereti. 
- Mi Bajod van, gyermekem? – kérdezte Varjú mama, amint síró madárkáját meglátta.  
- Soha többet ki nem megyek az odúból! – panaszkodott Vili.
- Miért mondasz ilyet? Bántott téged valaki? – kérdezősködött Varjú mama.
- Engem senki nem szeret, a barátaim sem igazi barátok, és Uhu bácsi sem mondta meg az igazat! – fakadt ki Viliből.
- Nem értem, gyermekem, hogy mi történt. Lassabban! Mondd el, hogy mi történt. – bíztatta édesanyja.
  Elmondott mindent, hogy milyen boldogan jött el az énekóráról, és útközben megtudta, hogy neki semmi keresnivalója nincs a kórusban. Uhu bácsi is csak megtűrte őt, pedig egy karmesternek igazán tudnia kellene, hogy ki énekelhet a kórusban és ki nem. 
  Varjú mama csak hallgatta-hallgatta madárkája panaszát. Azt sem tudta, hogy mivel bátorítsa. Kedvesen magához ölelte és azt mondta:
  - Nem kell félned, mert minden rendbe jön. Most pihenj, és holnap beszélgetünk erről.
  Vili szót fogadott és behúzódott a kicsi fészkébe. Ott az odúban jó meleg volt. Másnap reggel édesanyja ébresztette fel. - Ébredj, gyermekem! Már reggel van. Menned kell énekpróbára. 
  - Soha többet nem megyek. Mindenki csak rólam suttog. Nem, nem megyek! Ne is mondd többet. 
Varjú mama látta, hogy nincs mit kezdjen madárkájával, ezért nem kényszerítette, hogy énekórára menjen. 
  Telte a napok egymás után, és Uhu bácsinak is feltűnt, hogy Vili nincs ott az énekpróbákon. Hamarosan meg is tudta, hogy mi történt Vilivel. 
  - Kopp! Kopp! Kopp! 
  - Ki az? – kérdezte belülről Varjú mama.
  - Uhu bácsi vagyok! Vilihez jöttem. Bejöhetek?
 Azonnal ki is nyílt az odú ajtaja. Varjú mama nyitott ajtót, Vili kissé távolabb meghúzódva ücsörgött. 
  - Szeretném, ha beszélgetnénk egy kicsit. – mondta Uhu bácsi, miközben Vili felé lépkedett. 
 Varjú mama hellyel kínálta az öreg karmestert. Vili egy szót sem szólt, csak ült csendben.
  - Észrevettem, hogy néhány napja nem jársz énekórára. Tapsi nyuszitól meg is tudtam, hogy mi történt. Szeretnék neked valamit elmondani. Tudod, a baglyok sem arról híresek, hogy milyen szép énekhangjuk van. Mégis én lettem Kerek-erdő kórusának a karmestere. Amit most mondok, azt még tanítómesteremtől a jó öreg Pacsirta apótól tanultam. Minden madárra szükség van, még akkor is, ha nem csicsereg pacsirta hangon. Mindenkinek meg van a helye. A te mély varjú hangodra is szükség van a kórusban. Nem te vagy a szólóénekes, aki egyedül énekli az éneket, de rád is nagy szükség van. Észrevettem a hiányodat. 
  Kicsit elhallgatott Uhu bácsi, majd kis szünet után folytatta.
  - Beszélgetünk tegnap énekórán a verebekkel, a galambokkal, a cinegékkel, ezt a leckét ők is megtanulták. Megértették, hogy a te hangod nélkül nem olyan szép az ének, és így a tavaszi koncertet sem tarthatjuk meg.
  Uhu bácsi szavai megvigasztalták Vilit. Másnap újra elsőnek érkezet az énekórára. A többiek bocsánatot kértek tőle. Együtt kezdtek neki az éneklésnek. Vili örömmel és lelkesen énekelt újra, de ügyelt arra, hogy ne legyen hangosabb a többi madárnál.