Csodás ősz köszöntött be Kerek-erdőbe. Minden csodaszép
színben pompázott. Sárga, narancssárga, barna és rozsdavörös falevelek
keringtek mindenhol.
Az öreg tölgyfa
levelei is lassan-lassan elköszöntek a fától, mert Szél úrfi sorba lekapkodta
őket. A tölgyfa legmagasabb ágán lakott egy levél család: apa, anya és két
levél-gyerek. Egyik reggel furcsán érezte magát, kicsit fázott, és, amikor a
családtagjaira nézett elcsodálkozott.
-
Mitől lettetek ilyen sápattak? – kérdezte a
kicsi falevél.
-
Mi történik a szomszédokkal, hova mennek? –
kérdezte a másik levél-gyerek.
-
Igen, azt én is észrevettem, hogy egyre
kevesebben vagyunk a fán. – mondta a kicsi.
-
Itt az ősz! – mondta levél-papa. – Megváltozik a
színünk, mert nem süt már olyan erősen a nap, és Szél úrfi levisz mindenkit a
fáról. De ott lent a fa alatt újra találkozunk.
Másnap reggel megijedtek
a kicsi levelek, amikor nem látták lavél-papát sehol sem.
-
Ne ijedjetek meg! Emlékezzetek, mint mondott
tegnap édesapátok nektek. – bátorította az anyuka a kicsi leveleket.
Pár nap múlva az anyuka sem volt már a helyén. Hiába
nyújtózkodtak a kicsi levelek, hogy lássák, ott lent merre vannak a szüleik, de
nem látták őket, olyan sok levél volt már a földön.
-
Én fázom és félek! – mondta a kisebbik falevél a
testvérének.
-
Gyere közelebb hozzám, bújjunk össze. –
válaszolta a nagyobbik falevél.
Összebújtak. Úgy várták Szél úrfi érkezését, de nem kapta le
őket a fáról még néhány napig. Ezalatt arról beszélgettek, hogy milyen lesz
majd lent a fa alatt az avarban, a többi falevél között.
-
Fázom! Gyere közelebb! – nyöszörgött a kicsi
falevél, de amikor kinyitotta a szemét, senkit nem látott az ágon maga körül. –
Jaj, egyedül vagyok! –sírt a kicsi falevél.
Ahogy így sírdogált egyedül, Szél úrfi meghallotta és
megsajnálta. Odaszaladt és lekapta őt is a fáról. Az ölében vitte le a többiek
közé. Amint leért a földre, újra meglátta a testvérét és a szüleit. Összebújtak,
s nem fáztak már.
Hamarosan egy sün család költözött a levél-takaró alá.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése