Megbocsájtva

Esős nyár ígérkezett. Hamarosan be is váltotta az ígéretet, s olyan sokszor elmosta a vidám napsütést. A fülemüle fiókák összebújva várták az eső végét a fészekaljban. A kicsi fészekben sokszor az énekszó helyett civakodás hallatszott. A szülők szomorkodtak emiatt.  

   Alfonz fülemüle különlegesebb volt a többinél, tollazata is szebb volt, de az éneke még annál is szebb. Aki csak hallotta vagy csodálta, vagy irigyelte. A testvérei inkább irigyelték, mint csodálták.

-          Bárcsak megszabadulhatnánk Alfonztól! – mondta az egyik testvére.

-          A szüleink mindig őt dicsérik. – folytatta a másik.

-          És a karmesternek is ő a kedvence a kórusban. – mondta a harmadik.

-          Csaljuk el Kerek-erdőből, hátha eltéved, és nem jön vissza többet. – javasolta a negyedik.

  Az ötlet mindegyiknek tetszett, így senki sem vádolhatja őket, hogy bántották a testvérüket. Egy nap kirándulni mentek. Fülemüle-anya uzsonnát csomagolt mindegyikőjüknek. Alfonznak még valami finomságot is csúsztatott a tarisznyájába.

-          Vigyázzatok egymásra! – mondta Fülemüle-apa.

-          Úgy lesz! Vigyázunk! – mondták a testvérek.

  Elszálltak a Nagy Tisztás fölött, majd a Nagy Hegy irányába repültek. Majdnem kiértek Kerek-erdőből, amikor Alfonz figyelmeztette testvéreit.

-          Tudjátok, hogy nem hagyhatjuk el Kerek-erdőt, a szüleink megtiltották, az erdőn kívül nagy veszély leselkedik ránk.

-          Nézzétek a kis kedvencet, milyen gyáva! – gúnyolódott vele a legnagyobb testvér.

-          Nem vagyok gyáva, csak szót fogadok a szüleinknek. – válaszolta Alfonz.

-          Hallgass! – kiáltott rá a legnagyobb.

Alfonz vissza akart fordulni, de a testvérei nem engedték, csipkedni kezdték, ahol csak érték, majd magukkal vitték egyre messzebb Kerek-erdőtől. Egyik az Alfonz szárnyát csípve repült, a másik a farktollát, a harmadik a másik szárnyát, a negyedik s ötödik a lábait, a hatodik a nyakát. Leszálltak. Alfonz lábait összekötözték, hiába vergődött, mert szabadulni nem tudott. Testvérei leültek egy bokor tövébe, és jóízűen uzsonnáztak, és összevesztek a testvérek a finomságon, amit az anyjuk csúsztatott Alfonz tarisznyájába.

   Nemsokára arra lettek figyelmesek, hogy egy ember közeledik. A testvérek meglapultak a bokor alatt, de észrevette a fűben vergődő Alfonzt. Megfogta, óvatosan a kalapjába tette, majd elment.

-          Segítsetek! Ne engedjétek, hogy elvigyen! – kiabálta Alfonz, de a testvérei nem törődtek vele, örültek, hogy megszabadultak tőle.

   Hazarepültek. Szüleik kétségbeestek, amikor meglátták, hogy Alfonz nincs velük. Azt hazudták szüleiknek, hogy Alfonz elkóborolt tőlük, és látták, amikor egy sólyom elkapta és széttépte őt.

   Alfonz a kalap mélyén reszketett a félelemtől. Az ember hazavitte és kalitkába tette. Hiába volt énekesmadár, a fogságban senki nem hallotta énekelni. Az ember kicsi gyermeke nagyon megszerette a szomorú madarat. Lassan-lassan Alfonz is megszerette a gyermeket, de hiányzott az otthona, Kerek-erdő, a többiek, a szabadság, a szülei. Csak akkor szorult össze kicsi szíve, amikor a testvéreire gondolt. Nem értette, hogy miért nem szerették. Haragudott a testvéreire. Egy nap a nyitott ablakon keresztül gyönyörű madáréneket hallott. Olyan szép volt, hogy kicsi szíve örülni kezdett. Akkor jutottak eszébe először apja szavai.

-          „Mi a Nagy Királynak énekelünk, ezt soha ne felejtsd el!”

Kitátotta csőrét, de torkából egy hang sem jött ki. Másnap újra hallotta a gyönyörű éneket, és annyira szeretett volna szabad lenni! Így ment ez napról-napra. Alfonz elfelejtette minden szomorúságát, testvéreinek is megbocsájtott, de bárhogy szeretett volna, énekelni mégsem tudott. Látta ezt a kicsi gyermek is. Egy nap odalépett a kalitka elé, kinyitotta az ajtaját, és ezt mondta:

-          Szabad vagy, kismadár! Menj haza és énekelj!

      Alfonz kirepült a kalitka ajtaján, ki a nyitott ablakon, és az ablak előtt  levő fa ágaira szállt. Kitátotta csőrét és énekelni próbált. Olyan gyönyörű ének jött ki a torkán, hogy a kicsi gyermek az ablakhoz sietett, örömében ugrálni, tapsolni és kiáltani kezdett:

-          Énekel! Énekel! Újra énekel!

Alfonz elrepült Kerek-erdő felé.

-         Hazamegyek. Megkeresem őket, és megmondom, hogy megbocsájtottam. – csivitelte Alfonz, és arra gondolt, hogy mostantól szabadon énekelhet a Nagy Királynak!