A Tölgyfa halála

  Az utolsó falevél is elköszönt az öreg Tölgyfától, nem is sejtette, hogy ő lesz az utolsó falevele a tölgyfának. Nagyon hideg szél süvített végig Kerek-erdőn. Az öreg Tölgyfa nagyokat sóhajtott, mint aki tudja, hogy kevés ideje van már hátra, amit kedves barátaival tölthet. 
  Mókusék befejezték a makkok, diók, mogyorók gyűjtését. Móki még átugrott az öreg Tölgyfa egyik ágára, és vidáman beszélni kezdett. De az öreg Tölgyfa most nem válaszolt semmit Mókinak. 
- Mi van veled Tölgyfa?- kérdezte Móki. –Beteg vagy?
- Nem, nem vagyok beteg, hanem már nagyon öreg vagyok. Ez az utolsó ősz, amit veletek töltök.
  - Tudom, most aludni fogsz, mint minden télen, de tavasszal újra felkelsz, szép leveleid nőnek, és sok-sok makk fogy nőni az ágaidon.
- Nem Mókikám, ez most más. Nem fogok felébredni tavasszal.
- Meg fogsz halni?- kérdezte Móki kétségbeesve.
- Igen.
- Ó! Ne! Kérlek! Ne hagyj itt minket!
  - Tudod, Amikor eljön az idő, menni kell. Senki sem élhet tovább egy percet sem. 
  Móki sírva fakadt és hazament. Elmondta otthon, hogy mit mondott Tölgyfa. A hír hamar elterjed Kerek-erdőben. Az állatok odagyűltek az öreg Tölgyfa köré, és sírtak. Az madarak és a mókusok az ágaira ültek, a többi állatok pedig a törzsét ölelték meg. 
  - Mi nagyon szeretünk téged. Mindig olyan kedves voltál velünk, fészket ringattál, ennivalót adtál, játszhattunk veled, és mindig olyan bölcs dolgokat mondtál nekünk. –mondta Tapsi.
  - Ne szomorkodjatok! Üljetek le, mert egy történetet mondok nektek, amit sok-sok évvel ezelőtt hallottam, amint egy apa mesélte fiának alattam ülve. 
  Az állatok körbeülték az öreg Tölgyfát és hallgatták. Nagyon halkan tudott már beszélni.
  - A kisfiú nagyon sírt. Édesapja alig tudta megvigasztalni. Meghalt az édesanyja, és a gyermek nagyon szomorú volt emiatt. Az apa egy nagyon szép országról beszélt a fiúnak, ahol az édesanyja már nagyon boldog, és ott újra találkozni fognak vele. Annak az országnak a királya egyszer eljött a földre, megszületet, majd felnőtt és nagyon sok jót tett az emberekkel, még meg is halt értük. Ennek a királynak az életét kell követni. -Tölgyfa kis szünetet tartott, majd így folytatta- Én, akkor elhatároztam, hogy amennyire csak tőlem telik mindenkivel jót teszek, mindenkit szeretek. Nagyon boldog életem volt. Sok mindent átéltem: vihart, tűzvészt, sok örömben is volt részem. Ha benneteket boldognak láttalak, akkor az engem is boldoggá tett. Szeressétek egymást, és tegyetek jót másokkal. És egy nap nektek is itt kell hagynotok mindent. Éljetek úgy, hogy mások szeretettel gondoljanak majd vissza rátok.
  Tölgyfa elköszönt az állatoktól. Eljött a tél. A favágók eljöttek és elvitték Tölgyfát. Az erdő lakói ekkor vették észre, hogy az öreg Tölgyfa helyén egy gyenge tölgyfahajtás didereg a hidegben. Nagyon megörültek neki, és megígérték a Tölgyikének, hogy nagyon fognak rá vigyázni, és majd mesélnek neki Tölgyfáról.
  Eljött a tél, mindent befedett a hó. Tölgyike sem didergett már.