A rejtekhely

A sápadt lenyugvó nap éppen eltűnni készült a közeli domb mögött. Tapsi az erdő széli tisztáson üldögélt és nézte a naplementét. Hírtelen valaki melléugrott és Tapsi úgy megíjedt, hogy kiáltott egy nagyot.
-Jaaaaaaaaaaaaj!
- Bocsi, hogy megíjesztettelek! – mondta szelíd hangon Tilli nyuszi. Gyere, menjünk haza. A papám azt mondta, hogy nagyon hideg lesz az éjszaka. Igyekezzünk, meg ne fázzunk! Nézd, hoztam neked is egy sálat!
- Köszönöm! – válaszolt Tapsi még mindig ijedten.
A sálat a nyaka köré tekerte és elindultak hazafelé. Versenyt futottak, néha meg-meg álltak. Lassan besötétedett, és leszállt a köd is Kerek-erdőre.
A két kicsi nyuszi egyre kevesebbet látott az útból. Egyszer csak Tapsi megállt és hírtelen megfogta Tilli sálját is, majd felkiáltott:
- Azt hiszem eltévedtünk!
- Gyere! Ne félj, innen könnyen hazatalálunk. – bíztatta Tilli megrémült barátját.
De a köd egyre sűrűbb lett, és sötét is volt. Tilli megállt és sírni kezdett.
- Igazad van, nem fogunk hazatalálni! Nagyon hideg van, épp úgy, ahogy a papám mondta. Bárcsak hallgattam volna rá, és maradtam volna otthon!
Tapsi nagyon szomorú lett. Ő is fázott és félt is nagyon. Tudta, hogy nem csak a hidegtől kell félniük, hanem a rájuk leselkedő sok-sok veszély miatt.
- Itt kell töltenünk az éjszakát! – mondta Tapsi és próbált úgy tenni, mintha nem félne, hogy Tilli ne rémüljön meg még jobban.
- Itt? – kérdezte Tilli, de hangja elcsuklott a sírástól.
- Igen, itt! – válaszolta Tapsi.
A mellettük álló nagy fa tövében Tapsi elkezdet egy üreget ásni. Amikor az üreg már elég nagy volt ahhoz, hogy ketten szűkösen elférjenek benne, Tapsi lehullt falevelekkel kibélelte.
- Azt hiszem, kész! – mondta Tapsi örömmel. Tilli behúzódott az üregbe, Tapsi melléhúzódott. A sálat levette a nyakából, és betekaróztak vele. Tapsi levelekkel betakarta az üreg száját, majd ezt mondta.
- Itt biztonságban leszünk!
- Már nem is fázom olyan nagyon! – mondta csendes hangon Tilli, majd valamit elővett a tarisznyájából, amit ott szorongatott az oldalán. – Nézd, itt egy répa! Szeretném neked adni a felét!
- Köszönöm! – mondta Tapsi, és elvette a fél répát.
Jóízűen elrágcsálták a répát, majd elaludtak.
Közben Tilli és Tapsi szülei aggódni kezdtek, hogy hol lehetnek. Mivel szomszédok voltak, a szülők hamar megtudták, hogy a kicsik együtt mentek el.
- Aszt hiszem, én tudom hova mentek! – szólalt meg az ajtó mögött hallgatózó Sziszi nyuszi. – Tapszi mindig szuttogott valamit Tillivel, ész nem akarták nekem elmondani, hogy mire készülnek. De én kihallgattam őket. A tisztászra mentek. – fejezte be a mondanivalóját Sziszi, aki kicsit furcsán beszélt a hiányzó fogai miatt.
- Legalább tudjuk, hogy merre keressük őket! – kiáltotta örömmel Tapsi bácsi Tapsi és Sziszi papája.
- De kedvesem, ilyen ködben hogy találjátok meg őket? – kérdezte aggódva Tapsi néni.
- Ó, erre nem is gondoltunk! – mondta komoly hangon Nyuszó papa.
- Nagy veszélyben vannak egyedül a gyerekek, de ha ti is elmentek, akkor ti is veszélybe kerültök. – szomorkodott Nyuszó mama.
- Hívjuk Uhu bácsit is magunkkal. – javasolta Tapsi bácsi.
- Az jó lesz! – nyugodott meg Tapsi néni és Nyuszó mama.
Meleg ruhákat pakoltak a hátizsákjukba, meg ennivalót, és hárman elindultak a megkeresni a két kisnyulat.
A köd is lassan felszállt, így jobban láttak. Az égen gyönyörűen ragyogtak a csillagok. Egyre hidegebb lett. Egész éjjel keresték őket, de nem találták sehol. Tapsi olyan ügyesen elkészítette a rejtekhelyet, hogy nem vették észre, pedig épp a közelükben jártak a keresők. Tapsi amint meghallotta a lépteket, csender intette Tillit, hogy meg ne szólaljon. Nem is sejtette, hogy épp őket keresik.
Hajnalodott. Vadászkutyák csaholása verte fel Kerek-erdő csendjét.
- A kutyák megérzik, hogy itt vagyunk. – suttogta reszketeve Tilli.
A keresők már épp visszafele tartottak a tisztásról, és ahogy meghallották a kutyák csaholását, futásnak eredtek. Néha meg-megálltak, hogy nem látják-e valahol a gyerekeket.
- Pssszt! Maradjunk csendben! – suttogta Tapsi. Ekkor Tilli valami ismerős illatot érzett.
- Ilyen illata csak a mamám répás palacsintájának van! – mondta izgatottan, és már ki is dugta a fejét a rejtekhelyről. Még épp időben, mert a kereső csapat már kezdett távolodni tőlük.
- Gyere gyorsan! Értünk jöttek! – húzta ki Tapsit az üregből. A két nyuszi futni kezdett és még időben utolérték Uhu bácsit Nyuszó papát és Tapsi bácsit.
- Gyorsan, gyerekek, fussunk, ahogy csak birunk, mert a vadászkutyák már szagot kaptak és a nyomunkban vannak! – sűrgette őket Uhu bácsi.
Szaladtak, ahogy csak bírtak, de a kutyák is gyorsak voltak. Nyuszó apó ment hátul, hogy a gyerekek le ne maradjanak. A kutyák egyre közelebb értek. Már nem cska a hangjukat lehetett hallani, hanem már látni is lehetett, amint fogukat vicsorítva rohantak utánuk. A leggyorsabb ráugrott Nyuszó apóra, aki a hátizsák miatt nem tudott szabadulni. De ugyanakkor meg is védte őt a kutya éles fogaitól. Uhu bácsi visszafordult és egyenesen a kutya felé tartott. Éles karmait a vadászkutya hátába akasztotta, s az azonnal elengedte Nyuszó bácsit. Ő minden erejét összeszedve szaladni kezdett. Épp időben értek haza. A vadászkutya fájdalmában visszarohant a vadászhoz. A többi kutya meg zavarodottan rohangált össze-vissza. Senki sem mozdult ki otthonából, míg el nem múlt a veszély.
- Hol voltatok? – faggatta Nyuszó mama Tapsit és Tillit.
- Holnap karácsony, és mi ajándékot akartunk nektek készíteni. – mondta Tapsi szégyenkezve, amikor rájött, hogy mennyire aggódtak értük, és milyen veszélyben voltak mindannyian miattuk.
- Tudom, gyermekem, hogy örömöt akartatok szerezni nekünk, de ti sokkal értékesebbek vagytok az ajándéknál. – mondta kedves hangon Tapsi néni.
Ez a karácsony különösebb volt minden addigi karácsonynál. A két nyuszi család és Uhu bácsi együtt ünnepeltek. Amikor karácsony este az asztalhoz ültek, Uhu bácsi méltóságteljes hangon elekezdett beszélni arról a csodálatos ajándékról, amit a földön élők az elős karácsony éjszakáján kaptak.
(Hallottál-e már erről a csodálatos ajándékról? Kérd meg szüleidet, hogy mondják el neked ezt a történetet!)